Part 14. Something new

Alig bírtam kinyitni a szemem, de csak fehér fényt láttam. Először azt hittem a mennyben vagyok, de csalódnom kellett. Csak a kórházig jutottam. A testem minden porcikája sajgott, a fejem zúgott, és csak foszlányokat fogtam fel abból, amit hallottam. Körülöttem zöld köpenyes emberek szaladgáltak, majd egy göndör hajú nő jött oda hozzám.
-Semmi baj kicsikém, minden rendben lesz. Megismersz, ugye? Scott anyukája vagyok.-mondta Melissa, de nem tudtam válaszolni.-Megúsztad egy pár bordatöréssel és lábtöréssel, de sajnos a fejed is betört. Most már minden rendben, biztonságban vagy. Aludj nyugodtan.-mondta mosolyogva, majd magamra hagyott. A morfium és az álmosság hatására tényleg pár percen belül elaludtam.

-Jó reggelt Csipkerózsika!-hallottam egy bájos női hangot mellőlem. Amint ki bírtam nyitni a szemem, magam mellett Ana-t láttam meg.
-Ana, hogy kerülsz ide?-kérdeztem.
-Hát, gondoltam meglátogatom az egyik legjobb barátnőmet, és segítek neki a gyógyulásban.-mosolyodott el.
-Hogy érted?-kérdeztem. Ekkor egy férfi hang szólalt fel mellőlem, akit eddig észre se vettem.
-Ana vért fog adni neked, amitől meggyógyulsz, rendben? Persze csak ha nem irtózol tőle.-mondta Damon.
-Bármit megtennék azért, hogy meggyógyuljak.-mondtam fájdalommal teli, gyenge hanggal. Ana beleharapott a csuklójába, majd a szám elé tartotta.
-Idd!-utasított. Kicsit tartózkodón, de a számhoz emeltem a csuklóját és jó párat kortyoltam a véréből. Miután elengedtem, azonnal éreztem hogy a csontjaim összeforrnak és gyógyulni kezdek.
-Nagyon szépen köszönöm, Ana. Már is jobban vagyok. De hogy csináltad ezt?-mondtam, majd elmosolyodtam.
-A vámpír vér gyógyít. Erre valók a barátok, drága.-mondta, majd még kissé óvatosan, de megölelt.
-Többiek?-kérdeztem.
-Tegnap este hoztak be, most délután kettő óra van. Eddig aludtál, de a szüleid már voltak benn, és Stilesék is. Stiles rettentően ki van akadva, hiszen végül is miatta baleseteztél.-mondta.
-Megnyugtatnád, hogy nem haragszom rá, csak látni szeretném?-mondtam, majd felültem az ágyon, hiszen már azt is tudtam.
-Akár most is. Mind itt vannak kint.-mosolyodott el, engem pedig elöntött a boldogság. Boldog voltam, hogy ilyen barátaim vannak, akikre számíthatok. Miután Anaék elhagyták a kórtermet, Stiles lépett be.
-Szia!-mosolyogtam rá.
-Szia édes. Sokkal jobban nézel ki, mint pár órával ezelőtt.-mondta.
-Igen, Ana segített.-mondtam.
-Nagyon sajnálom, ami történt tegnap. Esküszöm, hogy nem akartam kiabálni veled. Én csak.....bűntudatom van és bármi áron meg akarlak védeni mert szeretlek!-mondta ki, majd mélyen a szemembe nézett. Amióta együtt vagyunk, nem mondtuk még ezt így ki egymásnak, és nagyon boldog voltam, hogy Stiles volt az első, aki megtette, itt és most.
-Én is szeretlek!-mosolyogtam rá, majd hagytam hogy nyomjon a homlokomra egy puszit.
-Pihenj, rendben? Beküldjem a többieket?
-Igen, de nem soká alszok szóval...bocsi.-mondtam, majd közelebb húztam és nyomtam a szájára egy puszit. Kiszólt a többieknek, majd egytől egyig bejött az én kis "falkám". Scott, Stiles, Lydia, Allison, David, Ana és Damon. Vani persze hiányzott a sorból.
-Annyira örülök hogy itt vagytok, srácok.-mondtam.
-Nyugodj meg és csak arra koncentrálj hogy meggyógyulj, oké?-ült le mellém Lydia. Már csak ő és David nem tud a természetfelettiről.
-Köszönöm, Lydia.-mondtam majd megöleltem.-Anyáék voltak benn?
-Igen, majd estefelé megint bejönnek hozzád. Mi viszont megyünk, hagyunk pihenni.-mondta Scott, majd elkezdte kivezényelni a többieket. Stiles még odajött hozzám egy búcsúpusziért.
-Ígérem, hogy kiengesztellek.-mosolygott rám.
-Okés.-mondtam, majd nagyokat pislogva hátradőltem.-Szia Stiles.-motyogtam, majd bealudtam. 

Arra ébredtem, hogy kicserélik az infúziómat.  

-Jajj kislányom, végre hogy felébredtél.-hallottam meg anya hangját mellőlem.-Az orvosok meglepő hírrel fogadtak, miszerint nagyon sokat gyógyultál az elmúlt pár órában.

-Örülök, hogy itt vagytok. És sajnálom a kocsit.-mondtam, majd apára pislantottam.

-Fenébe az autóval. Most az a legfontosabb, hogy a drága hercegnőm meggyógyuljon.-mondta apa, majd nyomott a homlokomra egy puszit.
-Hogy hogy itt vagytok?
-A barátaid azonnal hívtak minket, mi pedig felültünk az első gépre amit elértünk és rohantunk hozzád.
-Köszönöm.-mosolyodtam el.-Meddig kell itt maradnom?

-Minimum egy hétig.-mondta a nővér.-Utána is csak járógipszben közlekedhetsz.

-Pompás.-húztam el a számat, mire anya felnevetett. Ők még nem tudták, de már teljesen meggyógyultam. Ilyen ez a természetfeletti világ. Anyáék velem voltak, míg újra el nem altattak.

Amikor megint felébredtem, hajnal 2 körül járhatott az idő. Kicsit kinyitottam a szemem, majd lassan becsuktam. Amikor újra kinyitottam, egy fekete kapucnis alak állt az ágyam mellett. Még mielőtt megijedhettem volna, vagy felsikítottam volna, a képembe nyomott egy párnát. A párnába sikítottam, próbáltam eltolni magamtól vagy legalább a nővérhívót elérni, de mindhiába. Az utolsó lélegzetvételemet is megéltem...