Part 60. Hopeful

*Dorina szemszöge*

Másnap ahogy felkeltem, fáradtan battyogtam le a földszintre, de ahogy leértem a lépcsőn kitört belőlem a sírás. Halkan szipogva a hűtőhöz mentem, vigyázva nehogy belelépjek egy pár szilánkba. Miután megreggeliztem, felöltöztem, majd vártam Davidet. Amint felkelt, ő is lejött, majd csinált magának egy kis kaját.
-Mizu?-kérdezte, mire csak szomorúan megvontam a vállam.
-Semmi. Nem léptem bele egy szilánkba sem!-emeltem meg a poharam cinikusan mosolyogva, viszont a következő pillanatban David felordított.
-Én igen!-mondta, mire felnevettem. Miután kioperálta magából a szilánkot és megreggelizett, elmentünk a boltba.
-Jól van. Hozz tojást és tejet, én hozok bacont és chipset.-mondtam, majd elmentem a dolgokért.
-Szerinted, van esélyünk?-kérdeztem, már a kocsiban.
-Igen. Én hiszek benne.-nézett rám mosolyogva.

-Ahj, te. Mindig is te voltál a legoptimistább, ezért imádunk annyira.-mosolyodtam el én is.-Néha már túl optimista vagy.-nevettem fel.
-Hát, legalább nem vagyok olyan, mint Sandra. Emlékszel, amikor összevesztek Derekkel? Ha nem öntök belé lelket, valószínűleg felfal egy egész farkasölő erdőt.-mondta, mire felnevettem.
-És amikor a bálba nem merted meghívni Allisont? Ő volt az egyetlen, aki azt mondta hogy ne, mert csak pofára esel.-nevettem.
-Kicsit pesszimista a csaj. De így szeretjük.-mondta David a szatyrokat hozva. Ahogy beléptünk a házba, láttam, ahogy papírcetli leesik a földre. Furcsán odamentem, felemeltem és elolvastam.
"Menjetek az erdőbe, nem messze a barlangtól van egy fa, ami az ősi boszorkányok fája. Azzal talán kitudtok jutni. Hamarosan találkozunk. Kai, és Theo xx
P.s.: Ne add fel, szerelmem. Várunk titeket haza."
Ahogy elolvastam a levelet, örömkönnyek szöktek a szemembe, majd Davidhez rohantam, és odaadtam neki a levelet, majd szorosan megöleltem.
-Úristen. Holnap mehetünk haza!-mondta, majd felkapott a karjába és megpörgetett.
-Menjünk az erdőbe.-mondtam, majd kirohantunk és elindultunk.
-Csodálkozom, hogy Kai találkozott Theoval, és még él.-mondta David, mire felnevettem.
-Hát, én is. De látod, segített nekünk.-vontam vállat.
-Attól még egy pszichopata.-mondta David.
-Tudom.-sóhajtottam fel.
-Dorina, ne, megint.-hajtotta a tenyerébe a fejét.
-Mi van?-kérdeztem.
-Megint a szokásos. Megbízol benne, és talán kicsit többet is érzel iránta mint kellene. Összetört téged, te megölted, és neked van bűntudatod.
-Mi? Ez baromság. Kai megérdemelte, hogy megöltem. És nem érzek iránta semmit.-mondtam.
-Ahha. Azért szálguld a szíved már az országúton.
-Na jó, talán egyszer, egy icipici pillanatig gondoltam rá másképp, de csak azért, mert hiányzik Theo.-motyogtam.
-Ne keverd bajba saját magadat, Dorina.
-Meg lesz.-forgattam meg a szemem, majd leállítottam az autót és kiszálltunk.
-Okés. Kai adhatott volna valami bővebb információt a fáról.
-Meg fogjuk találni.-mondtam.
-Egyátalán hogy keressük?-kérdezte.
-Gondolom nem úgy néz ki, mint egy átlagos fa.
-Mondjuk, vörös a kérge, sokkal magasabb mint a többi és tele van karmolásnyomokkal?-mondta, mire felé pislantottam. 

-Akár.
-Akkor azt hiszem megvan.-mondta, de a mondat végére már mellette álltam. Ahogy megláttam a fát, hátráltam pár lépést. Kérge alól lassan szivárgott a vér, és ez tényleg vörösre festette.
-Na jó. Itt van az edény?-kérdeztem.
-Tessék.-adta a kezembe a kis tálkát. Ujjaimmal leszedtem egy tetemes adagot a fáról, majd a tálkába csurgattam.
-Ennyi?-kérdezte David.
-Ezek szerint.-rántottam meg a vállam. Visszamentünk a kocsihoz, majd hazafurikáztunk, és előkészültünk a vacsihoz.
-Ez az utolsó vacsoránk itt, szóval valami finomat kell főznünk.-mosolyodtam el.
-Hmm..én nézek, te főzöl, szerintem legjobb felosztás.-próbálkozott be David.
-Álmodban.-vigyorogtam rá, majd előkészítettem a sült csirke és a saláta alapanyagait. Együtt főzőcskéztünk miközben zenét hallgattunk és beszélgettünk.
-Jól van. Holnap összekészülünk, és 6kor elindulunk az erdőbe, hogy biztos ne maradjunk le a fogyatkozásról.
-Vettem főnök. Meg van az emelkedő?-kérdezte, nekem pedig elkerekedtek a szemeim.
-Igen, meg, de....-motyogtam, majd kiborítottam az asztalra a hátizsákom tartalmát, amiben a szanaszét tört emelkedő volt.
-Oké. Akkor ezt még össze kell raknunk.-motyogta, majd hozzá is láttunk. Kb. éjfélre lettünk kész az emelkedővel, majd visszacsúsztattam a hátizsákomba, hogy biztos meglegyen.

Reggel a nap sugaraira ébredtem, ami pont a szemembe világított. A másik oldalamra fordultam, de már nem tudtam vissza aludni. Hisztisen kimásztam az ágyból, és mire elkészültem, dél lett. David már lent készítette a reggelijét.
-Mi lett veled?-nevettem fel.
-Unatkoztam, szóval csináltam tojásrántottát.-mutatta meg nekem mosolyogva az elkészült ételt, aminek láttán elment az étvágyam.
-David, ez gusztustalan lett.-mondtam.
-Hát kicsit tovább sütöttem mint kellett volna, de ehető.-vont vállat. Inkább kivettem a hűtőből egy tasak vért, majd a kanapéra ülve reggelizni kezdtem. 

*Délután, 6 óra*

-David, induljunk!-kiabáltam neki, miután lecsuktam a csomagtartót, és beültem a volán mögé.
-Emelkedő?-kérdezte, ahogy beült mellém.
-Itt van.
-Vér?
-Itt van.-mondtam unottan.
-Okés. Akkor mehetünk.-mondta, mire boldogan megindultam. Pár méterre a barlangtól megálltam, majd kipattantunk a kocsiból és lementünk.
-Okés. Ha minden igaz 20 perc múlva kezdődik a holdfogyatkozás.-motyogtam, majd leültem a sziklára és rajzolgatni kezdtem a homokba. Másra se tudtam gondolni, csak hogy milyen jó lesz újra látni a többieket, megölelni Theot és otthon lenni. Amíg így elgondolkoztam, el is telt a 20 perc, szóval amikor besütött a hold fénye, felkaptam a vállamra a táskám, és beálltunk alá. A David kezében lévő emelkedőre csöpögtettem a vérem, a boszorkányvért és a saját vérét is, és egymás kezét fogva vártuk a csodát. Volt egy nagy villanás, majd ugyanott voltunk. Csak már nem 1420-ban.
-Sikerült?-kérdezte ijedten David.
-Szerintem igen.-mondtam, majd megragadtam a kezét és kirohantunk a barlangból. Mivel nem akartam vesződni a taxi fogásával, futva tettük meg azt a pár kilométert, ami a városig vezetett.
-Istenem. Itthon vagyunk!-ugrottam David nyakába.
-El sem hiszem.-motyogta ő is. Első dolgunk az volt, hogy Theoék házához mentünk. Miután ráfeküdtem a csengőre, meghallottam a szerelmem hangját.
-Jövök már, nem kell kiszakítani a dobhártyám.-morogta az ajtó mögül, majd kitárta. A meglepettségtől csak elállt a szava, de nem szólt semmit.
-De kis morcos valaki. Így kell fogadni ennyi idő után?-kérdeztem mosolyogva. Ő is felnevetett, majd kitárta a karját, én pedig a nyakába ugrottam. David mosolyogva kikerült minket, majd pár másodperc múlva hallottam Aria sikoltozását. Nevetve elengedtem Theot, majd megcsókoltam.
-El sem hiszed mennyire hiányoztál.-morogta, miközben az arcomat simogatta.
-Hidd el, te is ugyanannyira hiányoztál.-mosolyogtam.-Be sem hívsz?-nevettem fel, hiszen még mindig a küszöbön álltunk.
-Menjünk inkább hozzátok. Ott nincs senki.-kacsintott rám, majd beültetett a kocsijába, és gyorsan elhajtottunk hozzánk. Nehezen, de kibírtam, amíg be nem léptünk a lakásba, ott viszont már egymásnak estünk, és nem sokkal később a szobámban kötöttünk ki.

-Nagyon hiányoztál, baby.-morogta a nyakamba, miután kihúzódott belőlem és lefeküdt mellém.
-Szeretlek.-motyogtam, mire mosolyogva felnézett a szemembe.
-Én is. Mesélj, Kai kikészített?-kérdezte halkan nevetve.
-Eleinte utáltam. De aztán tök jóba lettünk, vagy legalábbis nem akartuk megfojtani egymást. De miután elmondta, hogy mit tett veletek, kicsit újra megutáltam. És miután elmondta a testvérei történetét, meg is öltem. Csak hát a börtönvilágban nem lehet meghalni, így amikor már majdnem hazajöttünk Daviddel, feléledt, megtámadott minket és ő jött haza, minket hátrahagyva.
-Jajj kincsem. Te túl gyorsan megkedvelsz mindenkit. Olyan naiv vagy.-nevetett fel Theo.
-Nem is igaz! Nem vagyok naiv!-hisztiztem, majd belebokszoltam a vállába.
-De igen. És hisztis is.-kuncogott fel, majd leszorított a matracra és hevesen megcsókolt. Annyira hiányzott, hogy nem bírtam elhúzódni tőle, pedig kicsit haragudtam rá, hogy piszkált.
-Te pedig piszkálsz.-biggyesztettem le a számat, miután elengedett.
-Tudod hogy szeretlek.-mosolygott rám.
-Tudom.-mondtam én is majd kibújtam alóla és a fürdőbe mentem.
-Jössz?-néztem vissza.
-Persze.-mondta, majd utánam jött, és behúzott magával a kabinba. Zuhanyzás után még órákon át beszélgettünk, majd elaludtunk.

Part 59. "You have to kill him!"

*Kai szemszöge*

A boltban ébredtem, a saját véremben fürödve. Köhögve felültem, majd realizáltam a dolgokat. Felpattantam, majd rohanni kezdtem kifelé.
-Dorina!-kiabáltam, de mint gondoltam, sehol senki.-Francba.-morogtam, miközben beültem a kocsimba és az erdőbe hajtottam. Máshol nem lehettek. Elővettem a nyílpuskámat, majd halkan lépkedve lementem a barlangba. Dorina és David a holdfény alatt álltak, az emelkedővel a kezükben.
-Hazamegyünk.-suttogta Dorina halkan. Már kinyílt az emelkedő, amikor lőttem. David a földre rogyott, mire Dorina meglepődve nézett utána, mielőtt felém pislantott.
-Nem felejtettetek el valakit?-szólaltam meg. Meglepődötten nézett rám, de a következő pillanatban az ő mellkasába lőttem a nyilat.

-Tényleg azt hiszed nem próbáltam megölni magam ezelőtt? Mert igen. Sokszor, sokféleképpen.-mondtam, miközben odasétáltam a holdfény alá. Felemeltem az emelkedőt, majd motyogni kezdtem.
-Kai! Ne!-kiabált, de nem tudott megállítani. 600 év után hazajutok. El sem hiszem. Még utoljára Dorinára néztem, majd elhagytam a börtönvilágot.

Amikor kinyitottam a szemem, ugyanott voltam mint az előbb. Csak nem 1420-ban. A boldogságtól felnevettem, majd gyalog indultam a város felé. Ahogy kiértem a főútra, fogtam magamnak egy taxit, és Beacon Hillsbe vitettem magam.
-Uram, mondana pár szót a városról? Ezer éve nem jártam itt. Majdnem szó szerint. Eddig egy börtönben voltam. Nem olyan szokásosban. Ez sokkal kegyetlenebb volt. Teljesen egyedül voltam, és akárhányszor megöltem magam, újraéledtem. Tudja, ilyen személyre szabott pokol volt az egész. Még pedig pár...
-Megérkeztünk.-morogta a sofőr.-15 dollár lesz.
-Persze.-mondtam, majd kutakodni kezdtem a zsebembe. Sok minden nem volt nálam, csak egy pár fülhallgató, amit kölcsön kértem még Dorinától, hogy ne kelljen az ő vinnyogó zenéit hallgatnom.
-Hát, ez is megteszi.-motyogtam, majd a sofőr nyakához szorítottam a fülest, amíg meg nem fulladt.

 Nem volt arra felé sok járókelő, szóval nem vették észre, de miután meghalt, azért a fülébe dugtam a fülhallgatót, hogy ne legyen feltűnő.
-Kösz, haver!-intettem be a kocsiba, ahogy kiszálltam. Első dolgom az iskolába való bejutás volt. Miután ez megvolt, feszengve mentem végig a folyosón, hiszen mindenki engem bámult. 600 év egyedül lét után szokni kell a tömeget. Ahogy kerestem a megfelelő embereket, becsöngettek. A diákok mentek órára, így körülbelül egy perc alatt kiürült a folyosó.
-Hát ez remek.-morogtam, amikor a következő pillanatban valaki elkapta a nyakam hátulról, majd bevonszolt egy üres terembe.
-Hol van?-hallottam meg egy morgást mögülem. Ahogy megfordultam és megláttam, tehetetlenül felnevettem.
-Theo, de rég láttalak! Eléggé kikupálódtál, pont téged kerestelek.
-Hol van Dorina?-kérdezte, miközben metszőfogai előtörtek.
-Ó, a kis barátnőd nagyon harcias. Nem mellesleg eléggé jóban lettünk. Csak aztán elmeséltem a múltam, és már nem akart barátkozni. Miután megölt, otthagytam.-vigyorodtam el, mire Theo morogva a falhoz taszított.
-Ott hagytad a saját börtönödben?
-Ugyan már haver, ne húzd fel magad. Nincs egyedül. Ott van az a nyápic David is, aki nem mellesleg kiköpött te.
-Meg foglak ölni.-morogta.
-Nem hiszem.-mondtam, majd zúdítottam rá egy adag agydaganatot.-Amikor utoljára találkoztunk, hagytad, hogy bezárjanak abba a pokoli helyre.
-Mi mást tehettem volna? Ariat elhurcolták miattad, apám majdnem meghalt miattad, én pedig vérfarkas lettem szintén miattad. Szóval nem hiszem hogy az én hibám.-mondta, miután elengedtem.
-Legjobb barátok voltunk.
-Igen. Voltunk.-mondta, majd magamra hagyott.
-Theo!-kiabáltam utána, mire megjelent az ajtóban.-Megpróbálhatom kihozni őket...onnan. Akármennyire haragszom is rá.
-Ez nem fog változtatni azon, hogy én mennyire haragszom rád.-morogta, majd bevárt. Kimentünk a kocsijához, majd a házukhoz hajtottunk.
-Okés. Kéne gyertya.-motyogtam halkan, ahogy szétnéztem a házban. Miután Theo adott nekem gyertyát, csöpögtettem egy kicsit a véremből. Halkan motyogni kezdtem, amikor Theo megfogta a vállam.
-Jövök veled.-mosolyodott el cinikusan. Sóhajtva folytattam tovább a mormolást, amíg újra ott nem voltunk. Theo új házában, 1420-ban.
-Menjünk.-mondta, majd az ajtó felé indult, de nem tudta kinyitni az ajtót.-Mi a fene Kai?
-Nem tudom. Nem működik jól.-motyogtam halkan, majd megpróbáltam átmenni a falon, ami sikerült is, így elindultunk Dorináék házához.
-Na jó. Most odamegyünk, és mit csinálunk? Beköszönünk hogy helóka, amikor nem is látnak minket?-kérdezte ingerülten.
-Gondolkozom. Lehet hogy nem tudjuk kihozni őket, de üzenetet hagyhatunk.-mosolyodtam el. Amikor beléptünk a házba, szembesülnünk kellett azzal a rendetlenséggel, ami ott volt. Tányérok és üvegek szanaszét a földön, a párnák szétdobálva. A következő pillanatban viszont megjelent Dorina, kisírt szemekkel és pizsamában.
-Meg foglak ölni ezért, ugye tudod?-morogta mellőlem Theo, miközben az összetört barátnőjét kísérte a szemeivel. A következő pillanatban viszont megtört a varázslat, és újra otthon voltunk.
-Nem, nem! Kai, vissza kell mennünk.-kiabált rám Theo, amíg meg nem látta mi történik. Orromból csöpögni kezdett a vér, miközben csak egy mondat lebegett a szemem előtt, amit az őseim üzentek. Ha nem ölöm meg Theot, visszaküldenek.
-Kai!-üvöltötte Theo folyamatosan, de nem tudtam rá figyelni, hiszen a következő pillanatban elájultam.

Pár óra múlva a kanapén ébredtem, Theo sehol. Lassan felültem a kanapén, amikor megláttam egy lányt. Háttal pakolászott, így nem valószínű hogy észrevett.
-Heló, Kai. Rég találkoztunk.-fordult felém, majd elmosolyodott. De ez már nem az az őszinte mosoly volt, amire emlékeztem.
-Aria?-kérdeztem halkan.
-Teljes valójában. De ugye tudod hogy ki foglak nyírni amiért ott hagytad Davidéket?-rontott nekem, miközben a falhoz szorított.
-Hol van Theo?-kérdeztem idegesen.
-Nem érdekel Theo! Hozd ki őket onnan!-kiabálta a képembe.
-A családotokban szokás ez a másik arcába üvöltözés?-kérdeztem, mire mérgesen elengedett, majd ott hagyott. Gyorsan mormolni kezdtem, amikor is megtaláltam Theot. Kirohantam a házból, majd beültem az első kocsiba amit megláttam. Az ösztöneim után mentem, ami elkísért egy hatalmas, erdő közepén álló házhoz. Lassan lépkedve mentem be az ajtón, amikor megláttam a nagyobb társaságot a nappaliban ülésezni. Ahogy meghallottak, egy emberként fordultak felém. A sok kíváncsi szempár miatt eléggé ideges lettem, de Theo hálistennek megszólalt.
-Nocsak, Kai. Felébredtél a boszikómából?-vigyorodott el gonoszul.
-Meg kell próbálnunk megint.-motyogtam kétségbeesetten. A gondolataim összevissza cikáztak, nem voltam magamnál. Épp most adták ki a parancsot, hogy öljem meg a legjobb barátomat, amikor végre újra megadatik az esély, hogy normális életem legyen. Hiszen ők is jól tudják, hogy Theo és Aria volt az egyetlen, akiket kedveltem, egész életem során. És lehet, hogy pszichopata vagyok, de csak azokat bántottam, akiket gyűlöltem. Se Ariat, se Theot nem akartam bántani, de rosszul sült el, így ők azt hiszik, gyűlölöm őket.
-Akkor, gyere.-mondta halkan Theo. Lassan odasétáltam, majd elővettem az emelkedőt, miközben körbenéztem a társaságon. Egyetlen egy barátságos tekintettel sem találkoztam, mindannyian összekulcsolták a karjaikat maguk előtt és szigorúan néztek rám. Biztató. Ahogy Theo a vállamra tette a kezét, halkan mormolni kezdtem, majd újra ott voltunk. Most viszont, ahogy az ajtóhoz értem, meg tudtam markolni a kilincset.
-Induljunk!-vigyorodott el Theo, majd karon ragadott. Kevesebb mint egy perc alatt odaértünk Dorináék házához, de ők nem voltak sehol.
-Siess, Theo. Nem bírom sokáig. Hozz egy tollat és egy papírt.-mondtam. Ahogy Theo megtalálta a szükséges eszközöket, gyorsan lediktáltam a szükséges információt.
-Hazaértek!-mondta Theo izgatottan, de én már nem bírtam tovább. Épp hogy nyitódott az ajtó, amikor visszatértünk. Én félájultan, az orromból csöpögő vérrel a földre rogytam, de Theo a segítségemre volt és adott egy kicsit a véréből.
-Rendben, Kai. Sikerült üzenetet hagynunk nekik.-mosolyodott el Theo, miközben felültetett a kanapéra.  

Part 58. Going home

-És...mi lett velük? Miután..-motyogtam halkan.
-Miután apám megölte anyámat, én pedig őt, árvák maradtunk. Csak én voltam és ők. Jeremy és Maya.-motyogta a képet nézve.-Nem volt semmink. Ők pedig egyre bunkóbbak és hisztisebbek lettek. Szóóval, őket is megöltem.-nézett rám mosolyogva. A szemeim hatalmasra nyíltak, egyszerűen nem hittem el, amit Kai mondott.
-Hazudsz.-mondtam, miközben a torkomban lévő gombóc egyre nagyobb lett. Felfelé kellett pislognom, hogy ne sírjam el magam.
-Miért tenném? Felszabadító volt. Soha többé nem kellett a vinnyogást hallgatnom, és koncentrálhattam magamra. És egyszerű is volt. Csak le kellett őket nyomnom a víz alá, pár másodperc és tádáá.-csapta össze vigyorogva a tenyereit.-Egyedül voltam. Hevesen ellenkeztek, de...
-Hagyd abba!-kiáltottam fel könnyes szemekkel.-Nem akarom hallani, hogy gyilkoltad meg a saját testvéreidet. Gyűlöllek, Kai, amiért ennyire élvezed, hogy kikészítesz.-morogtam rá, majd kirohantam a szobából, meg se álltam a boltig. Egyszerűen nem tudtam felfogni. Kai megölte a saját testvéreit. Mosolyogva, minden bűntudat nélkül. És én még kezdtem megkedvelni. Kezdtem benne a jót látni. De mint kiderült, valami vak homályt követtem. Egy csepp jóság nincs benne. Még egy-két órán át ott ücsörögtem, a sorok között, amikor meghallottam Kai hangját.

-Dorina! Hol vagy? Tudom, hogy itt vagy. A helymeghatározó bűbáj nem hazudik.-mondta.-Figyelj, sajnálom. Nem tudtam hogy ennyire felzaklat ez téged. Nem akartam hogy rosszul érezd magad ez miatt. Az hogy mi történt akkor, már nem számít. Kérlek, gyere elő.-mondta folyamatosan, miközben hallottam a lépteit folyamatosan felém közeledni.

Én hülye naiv liba már megint bedőltem neki, de ekkor elnyomtam magamban ezt az érzést, és megpróbáltam iszonyatosan gyűlölni őt. Nagyjából sikerült is.
-Tudom, hogy mit gondolsz most rólam. Hogy egy érzéketlen pszichopata vagyok. És talán igazad is van. De 600 év alatt, és amióta itt vagytok, rengeteget változtam.-mondta, mire előtte termettem.
-Fogd be, nem bírom hallgatni a hazugságaidat.-morogtam idegesen, még mindig kicsit könnyes szemmel.
-Sírtál?-kérdezte hatalmas szemekkel.
-Igen, Kai. Sírtam. És eldöntöttem valamit. Nem engedem, hogy kiszabadulj innen.-mondtam, mire furán kezdett el méregetni. Hátam mögül előkaptam a kést, amit itt találtam, majd hasba szúrtam vele.
-Dorina!-kiáltott rám. Sírhatnékom lett volna, megint, de nem hagytam, hogy meginogjak. Az újabb döfésem most a lábát érte, mire felordított. Utolsó döfésnek pedig szíven szúrtam. Fátyolos szemekkel rám nézett, majd összeesett.

Tenyerembe hajtottam az arcom, és utoljára ránéztem, mielőtt hazarohantam.
-David! David!-kiabáltam.
-Mi van?
-Megöltem Kait.-mondtam zokogva.-Menjünk, mindjárt lesz a holdfogyatkozás, nincs sok időnk!-rongyoltam be Kai szobájába az emelkedőért, majd a sajátomba a cuccaimért.
-Mit csináltál?-kérdezte David folyamatosan a nyomomban járkálva.
-Figyelj, majd elmagyarázom, de most menjünk.-szipogtam.
-Hé. Jó dolgot tettél.-nézett mélyen a szemembe.
-Lehet, hogy pszichopata volt, de akkor is megöltem.-mondtam, majd letöröltem a könnyeim. És senkinek se mondanám el soha, de amíg meg nem tudtam ezt, addig bírtam Kait. Daviddel kinyargaltunk az erdőbe, pont oda, ahova Kai vezetett minket múlthéten. Egy barlang szerűség volt, ahova összpontosult a fogyatkozás fénye, és aki a fény alatt állt, az hazajuthatott.
-Oké. Itt a kés.-nyomtam David kezébe, és hálistennek még nem száradt rá Kai vére. Rácsöpögtettük az emelkedőre, majd a saját vérünket is.

Ahogy besütött a hold fénye, boldogan Davidre pislogtam.
-Hazamegyünk.-suttogtam halkan. Már kinyílt az emelkedő, amikor David a földre rogyott.
-Nem felejtettetek el valakit?-láttam meg Kait. Meglepődötten pislogtam rá, de a következő pillanatban az én mellkasomba is szúródott egy nyíl.

-Tényleg azt hiszed nem próbáltam megölni magam ezelőtt? Mert igen. Sokszor, sokféleképpen.-mondta, miközben odasétált a holdfény alá. Felemelte az emelkedőt, majd motyogni kezdett.
-Kai! Ne!-kiabáltam, de nem tudtam felállni. Ugyanis verbénás volt a nyilam, míg Davidé farkasölőbe mártott. Kai még utoljára a szemembe nézett, majd eltűnt.
-Ne!-kiabáltam, de már minden hiába volt. Egyedül voltunk Daviddel. Megint. És most már sose jutunk haza.

Part 57. Explanations

Ahogy hazaértünk, neki láttam a vacsorának, mivel David lusta, Kai meg elvonult.
-Már szinte elfelejtettem főzni! Tök béna vagyok!-mondtam, miközben próbáltam a tojáshéjat kiszedni a tálból, mivel túl erősen roppantottam össze a tojást.
-Szerintem jól főzöl.-mondta David csukott szemekkel a kanapén fekve.
-Hát nem tudom. Sokat vesztettem a gyakorlatból az tuti!-mondtam, mielőtt beleöntöttem volna a serpenyőbe a palacsinta keveréket. 20 perc múlva kisütöttem mindet, szóval amíg Davidet befogtam teríteni, addig felmentem Kaihoz.
-Kai!-kopogtam, majd benyitottam. Épp az ágyán ülve olvasta az egyik könyvet, amit elhoztunk Ariaék házából, és amikor meglátott, elmosolyodott.-Kész a vacsi.-mondtam.
-Jövök!-tette le maga mellé a könyvet, majd lejött utánam. Már órák óta nem volt balhé, kezdjük megszokni Kai bunkó és nyers stílusát.
-Jutottál valamire?-kérdeztem miközben öntöttem egy kis juharszirupot a palacsintámra.
-Ahha. Megtanultam pár új varázsigét.-mondta büszkén.
-És a kijutással kapcsolatban?-kérdezte David.
-Azzal nem. De tovább keresek.-mondta. Vacsora után, éppen elpakoltam az asztalról, amikor eszembe jutott valami.
-Srácok! Miért van a padlón egy bazi nagy lyuk? Ugye nem vertétek össze egymást megint?-kérdeztem.
-Simán leverném.-legyintett Kai.
-Nem csináltunk semmit!-mondta David, majd rámordult Kaira.
-Akkor miért van itt ez?-mutattam a lyukra.
-Jajj, ez egy vicces sztori. Képzeld, kedves, ami odakinn megtörténik, az itt is. Ezért van itt a házatok, meg boltok, meg minden. Múltkor leszakadt az ágyad, vajon miért?-kérdezte, én pedig a vállába bokszoltam, de ő csak nevetett.
-Srácok.-mondtam halkan.-Minden úgy van, ahogy hagytam nem?
-De igen.-mondta értetlenül David. Vigyorogva felrontottam az emeletre, majd vissza a fiúkhoz, és megmutattam nekik a szerzeményem.
-Neeeeeeeeeeee!!-kezdett el siránkozni David, ahogy meglátta az Ariana Grande és The Weeknd CD-met. Mielőtt ide kerültünk, az előtt pár nappal vettem, és rongyosra hallgattam már.
-Mi ez?-kérdezte Kai.
-Meglátod.-kacsintottam rá, majd betettem a lejátszóba és énekelni kezdtem a dalokat.

*2 héttel később, még mindig 1420. május 24.*

Az utóbbi két hétben Kai is megutálta The Weeknd-et és Ariana Grandet. Mondjuk megértem, mivel nagyon nem volt más CD-m, minden nap ezt kellett hallgatniuk. Ilyenkor David a falba verte a fejét vagy elvonult, Kai pedig csak párszor elszórakozott azzal, hogy kihúzogatta a magnót. 

Már órák óta ülünk Kai mellett, aki az utolsókat próbálgatja. Az elmúlt 2 hétben folyamatosan mormolt, amikor nem minket csesztetett.
-Ez sem az.-mondta az utolsó igénél. Szomorúan és fáradtan a tenyerembe hajtottam a fejem, majd felálltam.
-Sosem jutunk ki igaz?-kérdeztem csalódottan.
-Holnap folytatjuk a próbálkozást, ígérem.-nézett rám csalódottan Kai. Mindhárman nagyon reménykedtünk benne, hogy megtaláljuk a megfelelő igét, de egyik könyv se adott megfelelő varázslatot.
-Jól van. Megyek aludni.-motyogtam, majd elhagytam a szobát. Fürdés után épp hogy felöltöztem, amikor Kai nyitott be hozzám. Leült az ágyammal szembeni fotelbe, majd pár másodperc után megszólalt.
-Hogy érzed magad?-kérdezte feszülten.

 -Reménytelenül. Kai, rendes tőled hogy átnézted az összes könyvet, de mink van még?
-Nem csak miattatok néztem át. Én is ki akarok jutni innen.-motyogta.
-Persze, tudom.-mondtam.-Te hogy érzed magad?
-Gondolhatod, 600 év itt lét után hogy érzem magam. Te meg itt vagy, 20 napja?-kérdezte ironikusan.
-Sajnálom Kai.-mondtam a kezeimet nézve.
-Nem kell. Nem a te hibád.-mosolyodott el. Pár másodpercig csak csöndben néztük egymást, amikor valami furcsát hallottam.
-Hallod ezt?-kérdeztem Kaitól.
-Igen..ez...
-Eső?-mentem az ablakomhoz, viszont a következő pillanatban pont az ablakom alá csapott a villám.-Úristen.-kaptam a szívemhez.-Mitől van ez a vihar?
-Túl sok varázslat.-motyogta halkan Kai.-Semmi vész.
-Majdnem belém csapott a villám. Semmi vész?
-Nem úgy értettem. Csak felborítottam a természet rendjét, azért van vihar. De holnapra már eláll.-mondta Kai.
-Okés.-néztem rá furán.
-Megyek aludni. Jó éjt.-mosolygott, majd elment.

Másnap reggel már korán felébredtem, az eső miatt amúgy sem aludtam valami jól. Halkan átslisszoltam Kai szobájába, hogy megnézzem az emelkedőt. Lementem a konyhába egy kis utánpótlásért, miközben forgattam a kezeim közt az emelkedőt. Csavargattam, jobban megnéztem, amikor megakadt a szemem valamin. Azonnal felrohantam Kai szobájába.

-Kai! Kai! Ébredj fel!!!-kiabáltam, miközben az ágyán ugráltam.

-Mi van?

-Kelj már fel!-rángattam ki az ágyból.-Lehet hogy megtaláltam az igét.

-Okés. És nem várhatott volna amíg magamtól felkelek?-mosolygott rám álmos szemekkel.

-Nem! Na, nézd. Látod azt a szöveget?-mutattam az emelkedőn lévő sorra. 

-Igen.

-Próbáld meg varázsigeként használni.-mondtam. Kai a tenyerébe vette a tárgyat, majd motyogni kezdett. Amikor már harmadszor mondta el, az emelkedő kinyílt.

-Úristen.-mondta Kai.

-Mi az?

-Megyünk haza!-vigyorodott el.

-Tényleg?-kérdeztem izgatottan, mire csak mosolyogva bólintott.-Ezaaaz!-visítottam fel, majd a nyakába ugrottam. Nem érdekelt, hogy épp a világ leggonoszabb emberét ölelgetem. Hazamegyünk.

-David!-kiabáltam, ahogy elengedtem Kait. Ekkor viszont egy olyan dolog történt, amit nem vártam. Karjait a derekamra vezette és közelebb húzott magához. Arcunk közt csak pár centi volt.

-Kai, mit....-kérdeztem volna, de ekkor David nyitott be. Kai elengedett, én pedig vigyorogva Davidhez fordultam.

-Ezért hívtál?-kérdezte.

-Nem. Haza megyünk!-mondtam. Először kételkedőn, majd meglepődve, aztán boldogan nézett rám, végül szorosan megölelt. 

-Hogy találtátok meg a varázsigét?

-Rajta volt az emelkedőn.-csaptam a homlokomra. 

-Ohh, értem.-mondta David. Ketten lementünk a földszintre, ezek után nem akartam kettesben lenni Kai-al; főleg hogy miután majdnem megcsókolt.

-Mi volt ez?-kérdezte David suttogva.

-Nem tudom. Örömömben a nyakába ugrottam, aztán meg akart csókolni. Kösz hogy jöttél.-öklöztem le vele, majd bekapcsoltam a magnót.

-Na én most léptem.-mondta, mire felnevettem és énekelni kezdtem. Miközben sütöttem a tojást és a bacont, táncolni is kezdtem. Amikor megfordultam, Kai volt mögöttem, és mosolyogva nézte a műsorom.

-Mióta állsz ott?-vettem halkabbra a zenét ijedten.

-Egy ideje. Elég ideje ahhoz, hogy végignézzem.-kacsintott rám. 

-Fogd be!-mondta mosolyogva, majd visszafordultam a sütőhöz. Kai felugrott mellém, és figyelte minden mozdulatom. 

-Miért akartál megcsókolni?-kérdeztem, miközben felvettem a tányérról egy kész bacont és ropogtatni kezdtem.

-600 éve itt vagyok. Te pedig jól nézel ki. És kedves is vagy. Türelmes. Bátor.-nézett rám mosolyogva.

-Szóval, bírsz engem. 

-Nem leszek szerelmes.-nevetett fel.

-Hála Istennek!-mondtam. 

-Olyan rossz lenne?

-Nekem ott van Theo. Nem akarom elveszíteni.-motyogtam, majd feltálaltam a reggelit. A nap többi részében izgatottan pakolásztam és zenét hallgattam.

-Hali!-jött be mosolyogva Kai.
-Szia!-mondtam, miközben a táskámba gyömöszöltem a cuccokat.
-Melyik az a The Weeknd CD?-kérdezte, miközben leült a kanapémra.
-Ez!-emeltem fel a lemezt mosolyogva. Viszont ez hiba volt, mivel Kai egy csettintéssel ripityára törte.-Hééé!-nyafogtam.
-Bocs, de elviselhetetlen.
-Amint kiérünk innen veszel egyet nekem!-mondtam sértődötten.
-Miért nem megyünk el most? Ingyen a tiéd lehet az összes.-vigyorodott el.
-Nem. Ezért fizetned kell!-mutattam rá, mire csak felnevetett.
-Rendben. Fizetni fogok!-tette fel védekezően a kezét, de láttam hogy nagyon szórakozik rajtam.
-Na én azt hiszem készen vagyok!-húztam be mosolyogva a táskám. Ekkor megakadt a szemem az éjjeli szekrényem fiókjából kilógó képen. Ez az a kép. Amit Ariaék házából hoztam el.
-Kai.-mondtam szinte suttogva, amikor újra ránéztem a képre. Kait felkeltette a hallgatásom, így mellém lépett és ránézett a képre.
-Honnan szerezted ezt?-kérdezte mély dörmögős hangon, szinte dühösen.
-Amikor Ariáék házában voltunk, akkor találtam.-motyogtam zavartam, majd felé fordultam.-Először azt hittem, hogy Theo és Aria van melletted, de jobban megnézve....egyáltalán nem hasonlítanak ezek a gyerekek rájuk.-mondtam, Kai pedig megdörzsölte az arcát.-Kik ezek a kisgyerekek, Kai?-kérdeztem sokára, mire kínosan felnevetett.
-Ők a testvéreim.-mondta ki fagyosan.

Part 56. Magical gadgets

-Ébresztő hétalvó!-mondtam mosolyogva Kainak, aki lassan nyitogatni kezdte a szemeit. Ahogy felélénkült és látta, hogy kikötöztük, rögtön motyogni kezdett, de nem hatott az igéje.
-Jó ez a kis bilincs, így legalább nyugton maradsz egy darabig.-mondta David.
-Igen, szerintem is jó ötlet volt. Mehetünk?-néztem Davidre, aki már készen állt.
-Hova mentek?
-Oda, ahová már 600 éve kellett volna menned. Ariaék régi házához.-mosolyogtam, majd becsuktam magam mögött az ajtót, és otthagytuk az őrjöngő Kait. Mivel David vezetett és mentünk vagy 120-al, 1 óra múlva oda is értünk az erdő borította házhoz.
-Itt már jó régen nem nyírtak füvet.-mondta David, miközben én próbáltam nem nagyon össze kenni magam a 30 cm-es fűben.
-Azt hiszem ez az.-fújtam ki magam, ahogy megálltunk a nagy ház előtt. Az ajtót könnyedén kinyitottam, mert szinte már leszakadt. Mindenhol pókháló és por fedte a lakást, alig láttunk valamit.
-Na én szétnézek a nappaliban és a konyhában, te menj a szobákba.-mondtam Davidnek, majd bementem a konyhába. Rögtön szemet szúrt egy családi fénykép a földön heverve. Felemeltem és leszedtem róla a port. A fotón 5 személy volt. Aria, Theo, a szüleik és Kai. Gondolkoztam hogy magammal viszem, de mindenkiben rossz emléket ébresztene, szóval inkább letettem az asztalra és a fiókokhoz léptem. Evőeszközök és tányérok, tálak sokasága volt ott csupán, viszont egy varászlatosnak nevezhető tárgy nem volt ott. 1 óra múlva azonban David felkiáltott.
-Dorina! Gyere ide.-mondta, de mire a mondat végére ért már ott álltam mellette. Egy zárt ajtó előtt álltunk, viszont nem kulcsra zárt, hiszen be tudtuk volna rúgni. Varázslattal zárt kis szoba volt, szóval sehogy se tudtunk bejutni.
-Fenébe.-morogtam, majd megdörzsöltem az arcomat.-Ehhez kelleni fog Kai is.
-Valós hogy segít azok után hogy ott hagytuk egyedül.-fordult sarkon David, majd kifelé igyekezett, és én is utána mentem volna, csak megakadt a szemem valamin, amit muszáj voltam megnézni. Beléptem a kis szobába, ahol szokásos kisfiús dolgok hevertek, csak éppen a 600 évvel ezelőtti divathoz igazodva. Az asztalon volt egy kép 3 kisgyerekről, de ezt már tényleg nem hagyhattam ott. Több okból sem. Egyrészt, iszonyat aranyos volt, másrészt észrevettem rajta valami furcsaságot, így a táskámba gyömöszöltem és elhagytam a házat.
-Menjünk vissza Kaiért, hátha nem öl meg minket.
-Van egy ötletem ami ellen nem nagyon ellenkezhet.-vigyorodott el gonoszan David. 

-Kai! Csodálkozom hogy még ilyen friss vagy!-mosolyodtam el.
-Találtatok valamit?-mosolygott ránk erőltetetten.
-Igen. Egy elég érdekes dolgot, de ahhoz te is kellesz.-kötöztem ki, viszont a varázslat elleni bilincset rajta hagytam. Karjánál fogva kirángattam az autóhoz, majd beültettem hátra.
-Útközben megállhatnánk a boltnál, eléggé kiéheztettetek. Gyengén nem tudok varázsolni.-biggyesztette le a száját. Megforgattam a szemem, majd beparkoltam a bolt elé, és 2 másodperc alatt elintéztem a vásárlást. Hoztam neki egy chipset és egy üdítőt, majd bevágtam hozzá hátra, hátha akkor befogja. De sajnos pont az ellenkezője történt. Kainak egész úton be nem állt a szája.
-Szóval. Még nem mondtam el mindent neked Dorina. 

-Hallgatlak!-morogtam kelletlenül.

-Ó, David. Spoiler. Tehát, Aria boszorkány volt, teljesen szerelmes belém.-hangsúlyozta ki még jobban Kai, hogy felhúzza a mellettem ülő farkast.-Létrehoztunk együtt egy szörnyet, ami rátámadt Theoék apjára és Theora is. Az apja túlélte, mert az anyja megmentette, viszont Theonál ekkor aktiválódott a vérfarkas átok. Miután megtudták, hogy Aria segített nekem, elhurcolták, engem pedig bedugtak ide. Vége. Szóval. Miután bekerültem ide, eléggé sokat sírtam, mint egy szánalmas gyerek. De hát az is voltam. Pár év kellett, mire összeszedtem magam és változtattam magamon.

-Szóval azt mondod voltak érzéseid?-kérdeztem totál "lenyűgözve".

-Nehéz elhinni, ugye?-játszotta a fejét Kai is.

-Kiöltél magadból minden érzelmet, így lettél az aki most vagy.-váltottam komolyra a szót.

-Pontosan.-vigyorodott el Kai.-Sokáig gyűlöltem magam és hibáztattam, de aztán rájöttem, hogy magunkat megszeretni a legfontosabb. És én szeretem magam!-mondta büszkén. Elismerően bólintottam, majd lekanyarodtam az útra ahol Ariaék háza volt. 

-Na gyere!-ragadtam meg a karját majd kirángattam a kocsiból és húztam magam után be a házba.

-Uuu, ez a ház semmit sem változott amióta itt jártam.-mondta csodálkozva Kai. 

-Már akkor is ilyen poros volt?-poroltam le cinikusan a gatyámat.-Ez lenne az ajtó amit ki kéne nyitnod.-toltam az ajtó elé, majd levettem a bilincset. 

-Ezt csak azért, mert kikötöztetek.-mondta, majd a falhoz vágott mindkettőnket.

-Seggfej.-morogta David. Kai halkan motyogni kezdett, miközben az ajtóra tette a tenyereit, majd pár perc múlva kinyílt az ajtó.

-Kész!-vigyorodott el, majd belépett a sötét szobába. Előszedtem az elemlámpám, majd körbevilágítottam a szobán. Közelebb lépkedtünk a polcokhoz, amikor Kai megszólalt.

-Ez mind varázs eszköz. Itt van például ez.-emelt fel egy 6 ágú csillagot. 

-Mi ez?-kérdezte David.

-Le teszteljem rajtad?-fordult felé Kai mosolyogva.-Több ezer sebet ejt akit megdobnak vele.

-Kösz nem.-állt hátrébb David, én pedig folytattam a keresést. 

-Ó, ez tök jó!-mosolyodott el, majd felvett egy karkötőt és mormolni kezdett. 

-Csókolj meg!-fordult felém.

-Mi?-kérdeztem hitetlenül, de éreztem, hogy engedelmeskedek neki és közelebb hajolok.

-Nyugi, nem kell. Csak ki akartam próbálni működik-e.-vigyorgott rám, mire én csak megforgattam a szemem.-Aki ezt viseli, az tud irányítani bárkit.

-Olyan mintha megigéznél?-kérdeztem.

-Ahha. De egyszerre csak egy embernél működik.-mondta, majd tovább nézelődött.

-Pontosan hogy is néz ki az amit mi keresünk?-kérdeztem. 

-Így.-emelt fel Kai egy tárgyat, majd lefújta róla a port.-Meg van az emelkedő.

-Tényleg?-mentem oda kíváncsian, hogy megnézzem a szerkezetet.

-Hazamegyünk!-vigyorodtam el. 

-Pár nap múlva.-lombozott le Kai. 

-Miért?-kérdezte David.

-Fogalmunk sincs, hogy kell használni ezt az izét.-mondta Kai, majd eltette az emelkedőt. Még szétnéztünk a szobában, el is hoztunk pár dolgot, majd hazaindultunk. 

Part 55. Old time memories

*Dorina szemszöge*

Miután elhagytam David szobáját, visszamentem az enyémbe, és bebújtam az ágyamba. Pár másodpercig gondolkoztam, majd éreztem, hogy legurul az arcomon pár kövér könnycsepp. Felgyülemlett bennem a sok stressz, Kai és David civakodásai, a kétely, hogy kijutunk-e innen egyszer valaha is, és persze Theo és a többi barátom hiánya. Anyáék is biztos aggódnak, és ők is persze rettentően hiányoznak.
-Kip-kop!-jelent meg a következő pillanatban Kai az ajtóban.-Upsz, rosszkor?
-Hagyj békén Kai.-törölgettem a szemeim zavartan. Pont ő neki nem kéne sírni látnia.
-Naaa, nekem kiöntheted a lelked.
-Nem kell. Jól vagyok.
-Okés. De erre szükséged lesz.-mondta, majd legyintett egyet ezzel bezárva az ajtómat. Ijedten felültem, de ő csak mosolygott rám.
-Készen állsz?
-Mire?-kérdeztem vissza értetlenül.
-Add a kezed.-mondta, majd felém nyújtotta a kezeit. Vonakodva, de belehelyeztem tenyereim az ő kezeibe, majd rápislantottam.

Lehunyta a szemeit, így én is így tettem, majd a következő pillanatban egy gyertyákkal kivilágított, kis szobában találtuk magunkat. Most David helyett Kai állt mellettem, majd halkan asszisztálni kezdett.
-Tudod, ismertem Ariat. És Theot is. Az a kis lány velem szemben Aria.-mosolygott rám.
-Honnan ismertétek egymást?
-Távoli rokonok voltunk. Nagyon távoli. És közben legjobb barátok is. Miután a szüleim meghaltak, ők fogadtak örökbe, de az apja ugyanúgy bántalmazott mint Ariat és Theot. Meg akartam védeni magam, és őket is. Épp ezért kitaláltam valamit, ami végül nem jött össze.
-És mi volt az?-kérdeztem, miközben a folyamatosan motyogó gyerekeket bámultam.
-Elhatároztam, hogy létrehozok egy szörnyet, amivel megölöm Theoék apját. Ezzel elnyerve magamnak a hatalmat-mivel én voltam a legidősebb-és a szabadságot.
-Te megölted Theoék apját?
-Várd ki a sztori végét kislány. Szóval. Ariat megkértem, hogy segítsen a fekete mágia létrehozásában. Egy olyan lényt akartam, aki pillanatok alatt darabokra szaggatta volna őt.
-És Aria segített ebben?-kérdeztem hitetlenül.
-Természetesen! Hiszen szerelmes volt belém.-vigyorodott el.
-Mi? Aria szerelmes volt beléd? Nem rokonok voltatok?
-De igen. De abban az időben ezzel nem volt baj, és amúgy is eléggé távoliak voltunk ahhoz, hogy legyen köztünk valami. Persze nem volt. Akkoriban Aria még kislány volt, csupán épphogy 8 éves, én pedig 17. Kicsit idősebb voltam.-rántotta meg a vállát.-De most nem ez a lényeg. Ő nem tudta, hogy ez rossz dolog. Hogy ez fekete mágia. Hogy ezzel másoknak fogok ártani. Csak azt tudta, hogy nekem kell, és hogy mindhármunk életét jobbá teszi. És persze a sármomnak se tudott ellenállni.-vigyorgott rám, mire megforgattam a szemeim.-Szóval, létrehoztuk a lényt, de nem tudtuk kordában tartani. Rá támadott az apjukra....és Theora is.-mondta a végét már halkan.
-Miért hagytad? Mi..-mondtam, de a következő pillanatban már a civakodást láttam. A nagy szőrös állat az apjukra ugrott, majd amikor Theo megpróbálta megmenteni az apját, az állat belé harapott. Ő sírva a földre rogyott, majd az anyja lépett a szobába. Eltátotta a száját, majd azonnal motyogni kellett. Az állat arrébb vánszorgott, majd összeesett és üvölteni kezdett. Theoék anyja addig mormolta az igéjét, amíg az el nem tűnt.
-Aria!-ordított az anyja, miközben a férjéhez lépett és pillanatokon belül meggyógyította. A kislány sírva megjelent az ajtóban, de nem tudott mit tenni. Az anyja kivezette az udvarra, így mi is követtük őket.
-Én nem tudtam róla hogy Kai ezt akarja. Csak annyit mondott, hogy jobb lesz nekünk, nem tudtam hogy meg akarja ölni apát.-zokogta Aria folyamatosan.
-Tudom. De részt vettél benne.-mondta az anyja könyörtelenül.
-Szolgák! Azonnal vigyétek el a szemem elől! Soha többé nem akarlak látni!-őrjöngött az apja, mögötte a síró Theoval.-Te is benne voltál?-pördült meg hirtelen a tengelye körül, és verni kezdte a fiút, míg ő Aria után sírt. Miután Ariat elhurcolták az erdő felé, az apja dühödten berongyolt a házba.
-Megígérem hogy jóvá teszem ezt neked.-karolta fel a kisfiút az anyja, majd bevitte a házba.
-Ezt már láttam.-motyogtam.
-Várj.-mondta. A következő pillanatban viszont Kai is előbújt az egyik fa mögül, majd pár másodperc múlva megjelent mellette vagy 20 boszorkány, Ariaék anyjával az élen. Az ifjú Kai üvölteni kezdett, majd pár perc múlva eltűnt.
-És ekkor küldtek engem ide. A börtönvilágba. Aria anyja és a többi boszorkány, az emelkedő segítségével. Épp ezért gondolom, hogy az emelkedő a szükséges eszköz ahhoz, hogy kijussunk.-mondta, már újra a szobámban ülve. Elhúztam a kezem a szorításából, és hitetlenül meredtem magam elé.
-Mi lett Theoval ezután?-kérdeztem.
-Fogalmam sincs. Gondolom a harapással indította el a vérfarkas átkot, aztán amikor az anyja átváltoztatta vámpírrá, akkor rájöttek hogy hibrid.-vonogatta a vállát.
-Tudod, Kai, eddig azt hittem, gonosz vagy. Most már nem hiszem. Tudom, hogy egy manipulatív, önző szociopata vagy!-mondtam, majd egy mozdulattal a falhoz vágtam. Utána ugrottam, majd ütni kezdtem, ahol csak értem.
-Rajta, ölj meg! Sok sikert a kijutáshoz!-mosolyodott el keserűen.
-Nem kell boszorkánynak lenni hogy kijussak. Hiszen akkor a boszorkányokon kívül senki nem juthatna ki innen.-morogtam, majd ránéztem. Szemeiből semmit nem vettem ki, viszont a következő pillanatban a fejembe hasított az az éles fájdalom, miközben Kai folyamatosan motyogott. Összetörte az egyik képkeretem és a fadarabot a mellkasomba röpítette.
-Remélem jót alszol!-hajolt fölém egy nyerő mosollyal, ekkor viszont David jött be morogva, majd az ablak felé hurcolta Kait és kilökte rajta.
-David!-fuldokoltam még mindig, majd megpróbáltam kiszedni magamból a karót. Épphogy nem a szívembe ment.
-Jól vagy?-jött oda David segíteni, majd miután kioperáltuk belőlem a halálos fegyvert, felfektetett az ágyamra.
-Jól leszek.-köhögtem.
-Mindjárt jövök.-tűnt el egy percre, majd amikor visszajött, kezembe nyomott egy kis utánpótlást.
-Köszönöm.-mosolyodtam el, majd megittam az egész zacskóval.
-Mit csinált veled Kai?
-Megmutatta, hogy mi történt igazából. Hogy hogy került ide, és Ariat miért szakították el a családjától.-mosolyodtam el keserűen.
-Értem.
-Menjünk le, nézzük meg. Szerinted meghalt?-kérdeztem az udvar felé menet.
-Fogalmam sincs.-nevetett fel David. Ahogy kiléptünk az ajtón, megtaláltuk Kai élettelen testét, majd bevittük a nappaliba. Beültettem az egyik székre, majd alaposan kikötöztem, és vártam, hogy felébredjen.

Part 54. "Phasmatos Tribum Nas Ex Veras"

-Még pedig?-kérdeztem sürgetően, de ő csak hátat fordított és sietősen kiment az udvarra, majd az egyik korhadt fatörzshöz lépett.
-Amikor gyerek voltam, apám nem engedte anyámat varázsolni, így beletette ebbe a késbe az erejét. Nem sokkal később anyámat megölte, mert engem tanított különféle mágiákra, de mielőtt engem is megölt volna én vetettem véget a nyomorúságos életének. Anyám minden ereje ebben a késben van. Vagyis volt. Elszívtam.

-Okés. De az emelkedő még mindig nincs meg.

-Ami késik, nem múlik drága.-indult vissza a kocsihoz, de David megint nem bírta ki hogy ne szóljon be, így hitetlenül elröhögte magát. 

-Dorina te komolyan hiszel neki? Ha rajta múlik sose jutunk ki innen! Nem lehetsz ennyire ostoba!
-Hé! Ki mondta hogy hiszek neki? Attól hogy ki akarok jutni innen és ezzel minden lehetőséget megragadok nem vagyok ostoba! Akkor lennék ostoba ha feladnám. De azt sose fogom megtenni.
-Nyugi! Minden oké.-jött vissza Kai.-Mehetünk vagy itt fogtok vitázni egész este?-kérdezte, majd beült a kocsiba. Mérgesen Davidre pillantottam, majd beültem Kai mellé, ő pedig mögénk. Ahogy hazaértünk, felrongyoltam az emeletre hogy lefürödhessek. Amint megvoltam vele, magamra csavartam a törölközőm és kiléptem, de legnagyobb meglepetésemre Kaiba ütköztem.
-Ugye nem mondod komolyan hogy leskelődtél?-kérdeztem, miközben alig bírtam vissza tartani a nevetést.
-Nem vagyok már gyerek. Amit akarok azt megnézek.-mondta, majd csettintett egyet, ami miatt fellibbent a törölközőm.
-Perverz állat!-kiabáltam utána, miután bement a fürdőbe, de csak egy halk kuncogást hallottam válaszul. Engem ez a gyerek ki fog készíteni idegileg.

*Aria szemszöge*

Két napja próbálunk Davidék nyomára bukkanni, de semmi. Szó szerint elnyelte őket a föld.
-Oké, oké. Új terv kell. Keresnünk kell egy boszorkányt aki nem akar megölni minket.-mondta Theo. Azóta nem volt hír a híres boszorkányról, amióta eltüntette Davidéket.
-Lydia Banshee, nem igaz?-pattantam fel hirtelen.
-De, igen. Miért?
-A nagyija tudott varázsolni. Lydiának is tudnia kell!
-Igazad van. Hiszen ő segített a kiteljesedésemben. De te honnan tudod ezeket?
-A Martin boszorkányok messze híresek. De nem ez a fontos! Indulj már!-lökdöstem ki az ajtón, majd beültünk a kocsimba és egyenesen Lydiáékhoz hajtottunk. Theo szinte ráfeküdt a csengőre, pedig elég későre járt már.

-Elég már!-szóltam a bátyámra, aki csak pofákat mutogatott. A vállába bokszoltam, amikor hangot hallottunk.
-Nyitom már!-hallottuk Lydia hangját, majd azt is ahogy visszaküldi az anyukáját aludni.
-Mit kerestek itt?-kérdezte, ahogy kitárta az ajtót.
-Szerintünk te tudnál segíteni abban, hogy megtaláljuk Dorináékat.-mondta Theo. Lydia még visszafordult egy másodpercre, majd becsukta maga mögött az ajtót.
-Hogyan?-kérdezte értetlenül.
-A nagyid, és a felmenőid tudtak varázsolni a Banshee képesség mellett. Úgy gondolom te is képes vagy rá.-mondtam.
-Öhm, és akkor nekem mit kell tennem?
-Gyere velem.-mosolyodtam el.-Csak előbb hívd ide anyukádat légyszíves.-mondtam. Lydia kihívta az anyukáját, így megigézhettem, hogy elvisszük a lányát egy pár órára. Igen, az éjszaka közepén.

-Mehetünk!-mosolyodtam el, majd beültünk most már hárman a kocsiba, és visszaindultunk hozzánk. 

-Szóval. Ha esetleg nem tudnád, én is boszorkány voltam, szóval tudok pár varázsigét. Kezdhetnénk azzal ami a legfontosabb most. Tessék, itt van David karkötője.-mondtam folyamatosan, majd hoztam pár gyertyát, és egy térképet.-Oké. Most mond utánam. Ez a helymeghatározó varázsige. Phasmatos Tribum Nas Ex Veras.-fogtam meg Lydia kezét, majd amikor már magától motyogta, arrébb álltam. 

-Nem megy. Nem találom őket.-mondta Lydia. Ekkor viszont mindhármunk telefonja megcsörrent. 

"Kezdő boszi nem jó boszi. De talán én segíthetek. Csók -A"

-Nem kell a segítsége ennek a ribancnak.-mondta Theo.-Megoldjuk egyedül is.-mondta, majd elbúcsúztunk Lydiatól és Theo hazavitte. Már épp lefeküdni készültem volna, amikor csöngettek. 

-Jövök!-kiabáltam, majd kitártam az ajtót, de csak egy boríték volt. Rajta a nevem és Theo neve. Kibontottam, majd elolvastam azt az egy sort, ami rajta állt. 

"Malachai Parker. 1420. május 24. Ez elég lesz a megoldáshoz. -A"

Meglepettségemben elejtettem a levelet, de épp akkor lépett be Theo az ajtón. 

-Mi a baj?-lépett oda hozzám, majd felvette a papírt a földről és elolvasta. A meglepettség az ő arcára is kiült.

-Az a Malachai?-kérdezte halkan. 

-Igen.-motyogtam halkan. Theo erre teljesen elvesztette a fejét, így felborította az asztalt és a székeket is, majd a hajába túrt. 

-Theo, kérlek.-motyogtam.

-Remek, nem? A barátnőm azzal a szörnyeteggel van! Bezárva egy börtön világba! Egy kibaszott börtön világba!-őrjöngött. Odamentem hozzá, majd szorosan magamhoz öleltem. 

-Ha tényleg ott vannak, nem tudunk rajtuk segíteni. Ahhoz hogy Lydia odaküldjön minket, vagy kiszabadítsa őket hónapok kellenek még. Másik boszorkányt meg nem ismerek, és amúgy se tenné meg. Szóval, nekik kell kijutniuk. 

-De akkor jön velük Kai is! Akiről ha nem tudnád, egy szociopata.-mondta még mindig ingerülten.

-Tudom! De ezen mi ne vesszünk össze, kérlek.-nyugtatgattam még mindig.  

-Okés.-mondta.-Akkor találjuk ki, hogyan tovább. 

-Hm..mondjuk kereshetnénk egy boszorkányt, aki nem próbál bosszút állni rajtunk. 

Part 53. Witch problems

-David, ez most halál komoly? Láttál valakit és elment?-csaptam a homlokomra.
-Sajnálom!-mondta ő is dühösen.
-Mindegy. Menjünk el a boltba.-motyogtam, majd felkaptam a kocsikulcsot és beültünk a kocsiba. Ahogy megérkeztünk, tudtam hogy nem vagyunk egyedül. Beléptem a boltba, és rögtön a szívverés irányába rohantam. Ahogy odaértem az illetőhöz nem tudtam egy szót se szólni. A srác éppen chispet evett, majd mosolyogva intett.

-Kai vagyok! Örülök, hogy megismertelek! Kérsz?-nyújtotta felém a zsíros zacskót.
-Mi a...?-kérdeztem eléggé idegesen. David épp hogy beért, de ő is eléggé meglepődött.
-Azt hiszem ideje megismerkednünk.-mosolyodott el.-Tetszettek a látomások?
-Az te voltál?-kérdezte David, és neki rontott volna a srácnak ha az éppen nem repítette volna a falhoz egy mozdulattal.
-Nem ilyen fogadtatásra számítottam!-mondta, majd megvonta a vállát.-Nos, Dorina...
-Honnan tudod ki vagyok?
-Jaj drágám. Olyan dolgokat is tudok rólad amit nem is gondolnál.-mondta lesajnálóan.-Szóval. Ti normálisak lesztek velem, én pedig abbahagyom a látomásokat. Pedig olyan jól elszórakoztam.-biggyesztette le ajkait.
-Mit takar a normális viselkedés?-jött vissza a még mindig dühös David.
-Hmm...mondjuk befogadhatnátok! Kezdésnek!-villantotta meg ezer wattos mosolyát.
-Legyen.-vontam meg a vállam. Bár nem ismertem, de úgy gondoltam ő tud valamit arról hogy hol vagyunk és hogy lehet kijutni innen. Bár mondjuk akkor már nem hiszem hogy itt lenne.
-Csak befejezem a sztorit.-mondta, majd csettintett egyet és már megint ott voltunk a réten. Aria zokogva rohant volna vissza, ha éppen nem az apja szolgái hurcolták volna el onnan. Ő viszont tovább verte a szerencsétlen kis Theot, aki sírva Aria felé nyújtózkodott.

-Aria!-kiabálta folyamatosan, de a húgát egyre messzebb vitték tőle. 

-Most megfizet ő is és te is azért amit tettetek. Ha nem kéne utód te is mennél vele.-eresztette el végre az apja, majd otthagyta. Pár perc halk zokogás után az anyja is megérkezett. 

-Ígérem hogy jóvá teszem ezt neked.-puszilta meg a fiát, majd felkarolta és elvitte. 

-Szóval nem is a cikiség miatt vitték el Ariat.-motyogtam, miután visszatértünk. 

-Nem bizony. És itt még nincs vége a sztorinak, de azt majd később. Mehetünk?-mosolygott ránk egy szédítően szép és gonosz vigyorral. Szemforgatva elindultam előre, a fiúk pedig utánam. 

-Szóval, te nem tudsz esetleg valamit amivel kijuthatnánk?-kérdeztem a kocsiban ülve.

-Dolgozom rajta. Különben nem lennék már itt.

-És el is árulod?-kérdeztem. 

-Idővel.-bólintott. 

-Na ide figyelj.-kezdtem nyugodtan.-Odakinn nekem vannak emberek akik keresnek és akikért feláldoznám magam. Szóval ne húzd az időt és mondd el!-kiabáltam már a végére. 

-Nyugi baby.-mondta, mire dühödten rá néztem.-Van egy kulcs, amit ha megoldok kijutunk. 

-Akkor haladjál vele.

-Szerinted ha eddig nem oldotta meg most megfogja?-kérdezte David cinikusan, de pár másodperccel utána fuldokolni kezdett. 

-Hagyd abba Kai!-mordultam a mellettem ülő boszorkányhoz. 

-Képzeld ez idő alatt bejártam a világot, így minden varázskönyv nálam van. És valamelyik megoldás lesz a problémánkra.-mondta, majd elengedte Davidet. Ő már ugrott volna neki, ha nem lépek közbe.

-Elég! Te nem fojtogatod, te pedig ülsz nyugodtan a seggeden, ha ki akarsz jutni.-morogtam. Komolyan mint az óvodások. A srác mellettem csak halkan nevetett.

-Ha te már tudsz rólunk mindent, igazán mesélhetnél magadról.

-A nevem Malachai Parker. De röviden csak Kai.-mondta.

-És mit keresel itt?

-Ne haladjunk ennyire előre a sztoriban. Az úgy nem izgi.-mondta, de én csak megforgattam a szemem. Ó a régi szemforgatós idők. Amint beértünk a házunkhoz, a többieket hátrahagyva mentem be a lakásba. Viszont ez hiba volt, mivel David még mindig azon volt, hogy megölje Kait, szóval gyorsan visszafordultam, de már késő volt. Kai épp akkor röpítette Davidet az egyik fa felé.

-Hagyjátok már abba!-kiabáltam rájuk. A kissé ájult David a fa mellett rogyadozott, míg Kai mosolyogva figyelte, ahogy felállítom.

-Na jó. Ha nem bírtok meglenni egymás mellett mindenki mehet el innen! Boldogulok egyedül is!-fortyogtam, majd ahogy beértem, Davidet ledobtam a kanapéra és egy kis utánpótlásért mentem. Miután jóllaktam, főztem Davidnek egy kis kaját, majd odavittem neki. 

-És velem mi lesz?-kérdezte Kai sértődötten.

-Ott a konyha! Főzz magadnak!-mordultam fel.-Nem vagyok csicska.-mondtam, majd sarkon fordultam, amikor a fejembe belehasított az az ismerős és borzalmas érzés.
-Figyelj, aranyom. Nem akartam hogy eddig elfajuljanak a dolgok, de nem hagysz más lehetőséget. Amíg rajtam múlik hogy kijutunk-e vagy itt ragadtok örökre velem addig én mondom meg mit csináltok.-mondta, majd elengedett.
-Oké. Akkor mond meg mit csináljunk hogy megszabadulhassunk egymástól.
-Tehát. A varázslathoz kell mindhármunk vére. És az emelkedő. Amit meg fogunk keresni. A helymeghatározó bűbáj nem találta meg, tehát le van zárva. De mivel a családom tulajdona nem lehet messze. Ki akar kincset vadászni?-kérdezte vigyorogva. Megforgattam a szemeim, majd megindultam.
-Merre, főnök?-kérdeztem cinikusan.
-Menjünk a házunkhoz.-mondta, majd beült a kocsiba. Beültem mellé, amíg el nem értünk Kaiék családi házához.
-Nyissátok ki az ajtót, kérlek.-mondta.
-Ehhez kellettünk mi? Hogy kinyissunk egy ajtót?-kérdeztem hitetlenül.
-Le van zárva. Varázslattal.
-Akkor nyisd ki?-mondta David értetlenül. Kai cammogva az ajtóhoz sétált, és motyogni kezdett, de pár másodperc múlva az ajtó ellökte magától, ezzel ő szétterült a földön. Meglepődve utána néztem, majd az ajtóhoz léptem hogy berúghassam azt. Beléptem a nappaliba, ami ugyan olyan jellemtelen volt mint az én házam pár napja. Elindultunk Daviddel a szekrényekhez, a polcokhoz, könyvekhez, fiókokhoz, hogy feltúrjuk őket.
-Nincs sehol!-kiabáltam fél óra keresés után.
-Itt sincs semmi!-mondta David.
-Hmm. Van egy ötletem hol kereshetnénk.-mondta Kai.

Part 52. Strange places

-Dorina! Leszálltunk.-bökdöste a vállamat David.
-Kelek már!-motyogtam, majd kinyitottam a szemem és lassan felálltam. Elővettem a telefonomat, és amíg David a csomagjainkat várta felhívtam anyát.
-Szia kicsim! Küldök egy taxit a reptérre.-mondta.
-Rendben, köszi anya! Alig várom hogy lássalak.
-Én is kicsim! Nem sokára találkozunk, szia!-mondta, majd letette. 10 perc múlva megérkezett a taxink, ami egy hatalmas hotelhez vitt minket. A recepciónál egy fiatal lány ült, így hozzá mentünk információért.

-Jó napot! Miben segíthetek?-kérdezte a lány mosolyogva.
-Mrs. Hunterhez jöttünk.-válaszoltam.
-5. emelet 214es szoba.-mondta a csaj.

-Köszönjük!-mondta David, majd elindultunk.
-Irónikus, nem de?-néztem mosolyogva Davidre, ahogy beszálltunk a liftbe.
-A ribancok sosem halnak meg.-rántotta meg a vállát.-Legalábbis elvben.-mondta, mire felnevettem.
-Jajj kislányom annyira örülök az ittléteteknek! Holnap reggel lesz a tárgyalás.-ölelt szorosan magához anya, ahogy beléptünk a szobába.
-Minden megvan, ami kell!-mosolyodtam el.-Én is örülök neked. Apa a börtönben van?
-Igen!-mondta, majd letörölt egy könnycseppet.
-Kihozzuk onnan, ígérem.-motyogtam, majd bementem a szobámba és vettem egy forró fürdőt.

-Igazából miért is vitték börtönbe? Mi a vád?-kérdeztem anyát vacsi közben. Megigéztem, hogy hagyja figyelmen kívül, hogy megcsapolom a pincérlányt, így nyugodtan ehetek.
-A számlák amik a gépemen voltak, minden, ami apád ártatlanságát bizonyította, az átutalásoktól kezdve a fiókokig eltűntek. Kitörlődtek, és nem tudom mitől.-mondta, én pedig lenyeltem a torkomban lévő gombócot.
-Köszönöm a vacsorát, fel kell hívnom valakit!-álltam fel hirtelen. Berohantam a szobámba anya laptopját magammal cipelve, miközben Stilest tárcsáztam.
-Vedd elő az infó zseni lényed, Stilinski! Segítened kell!-mondtam a telefonba, ahogy felvette.
-Dorina, itt hajnal 2 van.
-Ez az egyetlen esélyem hogy megmentsem apát! Kérlek.
-Nem ér rá reggelig?
-De.-sóhajtottam megadóan. 11kor lesz a tárgyalás! 8 körül hívlak.
-Okés.-motyogta, majd kinyomta. Értetlenül a telefonomra néztem, majd átmentem Davidhez, aki az ágyban kockult.
-Mi lesz a terv, farkaskám?-huppantam be mellé mosolyogva.
-Hát, amíg te Stiles segítségével csinálod a számlák visszaállítását és érvelek, ellenetek. Sajnálom.
-Megoldjuk. Ha nem sikerül a visszaállítás, megigézem a bírót.

*Másnap reggel 11kor*

Gyorsan felkaptam magamra valami göncöt, majd elindultam taxit fogni. Stilessal most végeztünk, de David már ott van, valószínűleg most erősen érvel apámék ellen. 10 perc múlva megérkezett a taxi, és még 10 percig tartott a bíróságra vezető út. Vámpírsebességgel rohantam a tárgyalóteremig, majd nagy hévvel beléptem. Mindenki rám kapta a tekintetét, köztük David is.
-Hála az istennek!-motyogta halkan.
-Kisasszony!-szólalt meg az bíró.
-Bizonyítékaim vannak apámék ártatlanságára. Sikerült anyám megbuherált gépére visszatelepítenem az összes átutalást, számlát, fiókot, így nyugodtan megnézhetik, hogy ártatlanok!-csúsztattam a bíró elé a gépet, miközben mélyen a szemébe néztem. Visszasétáltam anyáékhoz, akik szorosan magukhoz öleltek, majd kiküldtek minket a bírói teremből, amíg átnézték a bizonyítékokat.
-Figyeljetek ide!-néztem a szemükbe.-Mielőtt bármit kérdeznétek, felejtsétek el, hogy David ellenünk tanúskodott. Behoztam a bizonyítékokkal teli laptopot, ennyi történt csak.
-Rendben. Remélem minél hamarabb vége lesz ennek.-sóhajtott anya.
1 óra múlva kimondták apáék ártatlanságát, szóval végre eljöhettünk. Mindkettejüket megöleltem, amikor David rám kiáltott.
-Ott van az a nő!-mondta, majd rohanni kezdett. Én utána, míg elé nem álltam ezzel megelőzve.
-Hová, asszonyom?-kérdeztem, amikor hatalmas fejfájást zúdított rám. A földre zuhantam, így ő engem kikerülve szaladt tovább. Amikor elengedett, dühösen követtem őket egy zsákutcába. Ott már vagy 20 boszorkány volt, egy mantrát mondogatva folyamatosan.
-Mi történik?-kérdeztem.
-Le kéne lépnünk.-motyogta David.
-Egyet értek!-kezdtem el szaladni, David utánam, de abban a pillanatban megszakadt a kép.

Amikor újra felkeltem, David mellett feküdtem az üres utcán. Sehol egy ember, egy autó, semmi mozgás.
-Dorina?-hallottam meg David nyöszörgő hangját mellettem.
-Itt vagyok.-ültem fel hirtelen.-Hol vagyunk?
-Fogalmam sincs!-pattant fel ő is. Elindultunk, de nem találtunk sehol senkit. Ismerős volt a hely. Nem is kicsit. Hiszen a házam előtt feküdtünk! Csak éppen a megszokott nyüzsgés nélkül szinte felismerhetetlen volt. Megragadtam a kilincset, de az ajtó minden féle rángatás nélkül kinyílt. Beléptem, és eltátottam a számat. A bútorok, minden a helyén volt, csupán a megszokott otthon illat nem lengte be a teret és az én cucca se hevertek szanaszét. Üres volt és jellemtelen. Csak egy ház. Nem egy otthon. 

-David...-suttogtam. 

-Tudom. De ez szerintem még ijesztőbb.-hozta oda nekem az újságot, majd a dátumra bökött. 1420. május 24. 

-Hol a fenében vagyunk?-kiáltottam fel most már idegesen és ijedten. 

-Nemtudom. De nem otthon. 

*Theo szemszöge*

Éppen Ariaval beszélgettünk a falkáról, amikor megcsörrent a telefonom. 

-Szia!-szóltam mosolyogva a telefonba a szerelmem neve láttán.

-Haló? Theo ugye? Nem tudom igazából ki vagy, csak megkerestem a lányom telefonjában az első számot és téged mutatott. Megtaláltam Dorina telefonját az utcán, Davidével együtt. Órák óta keressük őket de sehol semmi.

-Maga Dorina anyja, ugye?-kérdeztem kissé idegbetegen.

-Igen.

-Rendben. Ezen a számon visszahívom, hátha kiderítek valamit.-mondtam, majd kinyomtam. 

-Induljunk!-mondta Aria is, majd bepattantunk a kocsimba és Anáékhoz mentünk, miközben Aria hívta a többieket is. 

-Nos.-köszörültem meg a torkom.-Dorina és David nyom nélkül eltűntek. 

-A-nek köze lehet ehhez?-gondolkozott Stiles.

-Szerintem ez nem -A műve. David nekem mesélt valami boszorkányról és hogy látta a tegnapi bulin. 

-Szerinted ő volt?-kérdezte Ana.

-Akár. Egy bosszúszomjas boszorkány sosem jó hír.
-És most mit csinálunk akkor?-kérdeztem. Hiszen a barátnőmnek szó szerint nyoma veszett.
-Fogalmam sincs. De kitalálunk valamit, nyugi bátyó.-ölelt át Aria.

*Dorina szemszöge*

Daviddel találtunk egy autót, szóval azzal járkálunk a városban, emberek után kutatva, de eddig nem jutottunk sokra. Viszont elmentünk a kórházba nekem vérért, Davidnek meg az áruházba kajáért. Full kihalt minden, és eléggé félek is. De megbeszéltük hogy kitartunk és együtt leszünk, bármi is legyen. Visszamentünk a házunkba, ahol a szekrénybe benne voltak a ruháim is. Tehát minden olyan mint régen, csak a dátum más. Aztán hirtelen bevillant valami. Mintha ott lettem volna. Még a lágy szellőt is éreztem a bőrömön. A következő pillanatban két kisgyermek hangos kacagását hallottam meg, akik elrohantak mellettem. Utánuk viszont egy dühöngő férfi rohant, aki amint elkapta a kisfiút eszeveszettül verni kezdte őt. Várjunk csak. 1420. Egy kisfiú és egy kislány. Egy idegbeteg apa.
-Ne!-kiáltottam fel, de abban a pillanatban megszakadt a vízióm és megint a szobámban voltam.
-Te is láttad?-rontott be David.
-Igen.-motyogtam.-Haza akarok menni!-kezdtem el sírni. Nem bírtam tovább.
-Én is, de ahhoz hogy ez menjen, ki kell tartanunk.-motyogta, én pedig óvatosan bólintottam.

Reggel álmosan ébredtem. Alig aludtam egész éjjel, azon gondolkoztam, hogy mégis hol a fenében vagyunk, hogy jussunk ki innen, és hogy mennyire hiányzik Theo. Így mikor lesétáltam pizsiben, és megláttam Davidet kávét inni, újra elment a kedvem mindentől.
-Képzeld, az új újságon is a tegnapi dátum van.
-Hát az remek.-mentem a hűtőhöz egy véres zacskóért.-Várj, mi?-fordultam meg hirtelen.
-1420. május 24.
-De hogy?
-Nem tudom. Fogalmam sincs de kezdek én is kiakadni.
-Ajj annak sosincs jó vége ha mindketten hisztisek vagyunk.-nevettem fel.
-Hát  az tuti.-nevetett fel ő is. Eléggé kellemetlen helyzetünkben is tudtunk nevetni. Ezek voltunk mi. Aztán mindketten lefagytunk, mert egy újabb látomás jelent meg a szemeink előtt. Ez a tegnapi folytatása volt.
-Apa, ne!-szaladt oda a kislány, de az apja csak durván ellökte, úgy hogy el is esett. Hiába kiabáltam, vagy próbáltam megmozdulni, nem tudtam. Hiszen csak egy vízió volt a múltból. Pár másodperc múlva el is tűnt, a két síró kisgyerekkel együtt.
-Na jó, mi a fasz volt ez?-kiáltotta David dühében. Persze. Hiszen most már Ariat is bántották a látomásban, Theoval együtt.  

-Inkább az a kérdés, hogy miért látjuk ezt?-kérdeztem halkan. Mert az még oké, hogy látunk egy-smást. De hogy miért és honnan jön ez? Na az már egy jó kérdés.
-Dorina!!-kiáltott fel David.-Volt ott valaki!-mutatott az ablak felé majd kirontott a házból. Mire én is kiértem már senki nem volt itt.
-Ki volt az?
-Nem tudom. Csak egy másodpercre láttam.