Tegnap Stiles este 6ig nálunk volt, majd hazament tanulni. Miután elment én is tanultam, meg apáékkal voltam, de alig bírtam elaludni. Egész éjjel a természetfelettin kattogott az agyam. Végül 2 körül sikerült elaludnom, de a rémálmok miatt többször is felriadtam.
-Ezt nem hiszem el!-morogtam, ahogy kinyíltak a szemeim 4 órakor. Inkább lebattyogtam a földszintre, hogy igyak egy nyugtató teát. Feszengve, és álmos szemekkel vártam hogy elkészüljön a forró italom. Már indultam vissza az emeletre, amikor az ablak előtt megláttam egy alakot álldogálni. Inkább gyorsan felszaladtam és bezártam magamra az ajtót, és próbáltam elfelejteni a tényt, hogy valószínűleg egy kukkolóval van dolgom. Miután visszabújtam a meleg vackomba, és megittam a teámat, megpróbáltam visszaaludni, sikeresen.
-Ezt nem hiszem el!-morogtam, ahogy kinyíltak a szemeim 4 órakor. Inkább lebattyogtam a földszintre, hogy igyak egy nyugtató teát. Feszengve, és álmos szemekkel vártam hogy elkészüljön a forró italom. Már indultam vissza az emeletre, amikor az ablak előtt megláttam egy alakot álldogálni. Inkább gyorsan felszaladtam és bezártam magamra az ajtót, és próbáltam elfelejteni a tényt, hogy valószínűleg egy kukkolóval van dolgom. Miután visszabújtam a meleg vackomba, és megittam a teámat, megpróbáltam visszaaludni, sikeresen.
Reggel 3x nyomtam ki az ébresztőmet, mire 7 körül ki tudtam mászni az ágyamból. Szerencsémre a ruhámat már tegnap este kikészítettem, majd kisminkeltem magam és fogat mostam. A hajamat nem volt időm megcsinálni, szóval csak hagytam, hogy természetes hullámokban a vállamra omoljon.
-Sziasztok!-nyomtam egy gyors puszit anyáék arcára, majd rohantam a kocsimhoz. Így is 55 volt mire leparkoltam. Berohantam a suliba, de késtem pár percet.
-Elnézést a késésért tanárnő.-mondtam a biosztanárnak, majd leültem a helyemre. A többiek kérdőn néztek rám, de én csak vállat rántottam. Igen, nem arról voltam híres hogy elkésem. Óra után Stiles már a szekrényemnél toporgott.
-Már azt hittem valami baj történt. Jól vagy?-kérdezte, miközben nyomott egy puszit a fejemre.
-Persze.-ásítottam egy nagyot.-Nem aludtam jól az éjjel.
-Rémálmok, igaz?-kérdezte. Először megdöbbenve néztem rá, hogy vajon honnan tudja, majd bólintottam.-Amióta belecsöppentem ebbe, nekem is vannak rémálmaim. De nyugodj meg, amíg itt vagyunk nektek nem lesz bajotok.-kacsintott rám.
-Mondanom kell még valamit.-motyogtam, ő pedig kérdőn vizslatott.-Hajnalban. amikor már sokadjára ébredtem fel, lementem a földszintre egy nyugtató teáért. Amikor mentem vissza, a nappali ablakából láttam, hogy valaki áll az ablak előtt és néz.-mondtam ijedten.
-Nem láttad hogy ki volt az?-kérdezte.
-Nem, csak egy körvonalat láttam.-mondtam.
-Oké. Nincs semmi baj. Beszélek Scottal, hátha ő tud segíteni.-mosolygott rám, majd egy gyors csók után elment Scotthoz, én pedig megkerestem a lányokat.
-Sziasztok!-mentem oda hozzájuk.
-Képzeld, Allison újabb SMS-t kapott tegnap este.-mondta Lydia.
-Tényleg?-kérdeztem, Allison meg a kezembe nyomta a telefonját.
"Nous chassons ceux qui nous chassent. Apuci tudja, mit jelent!-A"
-Megkérdezted már apukádat?-kérdeztem.
-Nem...nem akarom belekeverni.
-Pedig így nem haladunk sehova. Muszáj lesz megtenned. Ha akarod, veled leszünk, amikor rákérdezel, rendben?-simítottam meg a karját, miközben visszaadtam neki a telefont. A lány szomorúan bólintott, majd visszamentünk az osztályterembe. Teljesen megértem őt. Én se akarnám sose belekeverni a szüleimet ebbe az egész kócerájba. Nekem mondjuk szerencsém is van, mert nem sokszor vannak otthon a munka miatt. Viszont szegény barátaim, akik nap mint nap belenéznek a szüleik szemébe, és nem mondhatnak semmit...eléggé kiakasztó lehet. Itt most persze nem csak a természetfelettiről beszélek, mert azt szinte senki sem tudja. Leginkább -A-ról, aki nap mint nap az új fenyegetéseivel, üzeneteivel rémiszt minket halálra. Na és persze Vani eltűnése is aggaszt minket, hogy nem mondhatjuk el, pedig elég erős gyanúnk van arról, hogy ki lehetett az.
-Sziasztok!-nyomtam egy gyors puszit anyáék arcára, majd rohantam a kocsimhoz. Így is 55 volt mire leparkoltam. Berohantam a suliba, de késtem pár percet.
-Elnézést a késésért tanárnő.-mondtam a biosztanárnak, majd leültem a helyemre. A többiek kérdőn néztek rám, de én csak vállat rántottam. Igen, nem arról voltam híres hogy elkésem. Óra után Stiles már a szekrényemnél toporgott.
-Már azt hittem valami baj történt. Jól vagy?-kérdezte, miközben nyomott egy puszit a fejemre.
-Persze.-ásítottam egy nagyot.-Nem aludtam jól az éjjel.
-Rémálmok, igaz?-kérdezte. Először megdöbbenve néztem rá, hogy vajon honnan tudja, majd bólintottam.-Amióta belecsöppentem ebbe, nekem is vannak rémálmaim. De nyugodj meg, amíg itt vagyunk nektek nem lesz bajotok.-kacsintott rám.
-Mondanom kell még valamit.-motyogtam, ő pedig kérdőn vizslatott.-Hajnalban. amikor már sokadjára ébredtem fel, lementem a földszintre egy nyugtató teáért. Amikor mentem vissza, a nappali ablakából láttam, hogy valaki áll az ablak előtt és néz.-mondtam ijedten.
-Nem láttad hogy ki volt az?-kérdezte.
-Nem, csak egy körvonalat láttam.-mondtam.
-Oké. Nincs semmi baj. Beszélek Scottal, hátha ő tud segíteni.-mosolygott rám, majd egy gyors csók után elment Scotthoz, én pedig megkerestem a lányokat.
-Sziasztok!-mentem oda hozzájuk.
-Képzeld, Allison újabb SMS-t kapott tegnap este.-mondta Lydia.
-Tényleg?-kérdeztem, Allison meg a kezembe nyomta a telefonját.
"Nous chassons ceux qui nous chassent. Apuci tudja, mit jelent!-A"
-Megkérdezted már apukádat?-kérdeztem.
-Nem...nem akarom belekeverni.
-Pedig így nem haladunk sehova. Muszáj lesz megtenned. Ha akarod, veled leszünk, amikor rákérdezel, rendben?-simítottam meg a karját, miközben visszaadtam neki a telefont. A lány szomorúan bólintott, majd visszamentünk az osztályterembe. Teljesen megértem őt. Én se akarnám sose belekeverni a szüleimet ebbe az egész kócerájba. Nekem mondjuk szerencsém is van, mert nem sokszor vannak otthon a munka miatt. Viszont szegény barátaim, akik nap mint nap belenéznek a szüleik szemébe, és nem mondhatnak semmit...eléggé kiakasztó lehet. Itt most persze nem csak a természetfelettiről beszélek, mert azt szinte senki sem tudja. Leginkább -A-ról, aki nap mint nap az új fenyegetéseivel, üzeneteivel rémiszt minket halálra. Na és persze Vani eltűnése is aggaszt minket, hogy nem mondhatjuk el, pedig elég erős gyanúnk van arról, hogy ki lehetett az.
Iskola után az összes lány Allisonéknál gyűlt össze.
-Szia apa!-kiabált be a házba, ahogy hazaértünk. Gyönyörű házuk van, nem mellesleg ízlésesen berendezett és nagy is. Az apja előjött a dolgozószobájából, majd meghökkenve köszöntött minket.
-Sziasztok lányok! Gondolom ti vagytok Allison barátnői, Chris Argent.-mutatkozott be, majd elmosolyodott.
-Apa, ő itt Ana, Lydia és Dorina.-mutatott be minket, majd bementünk a nappaliba.-Igazából azért jöttek, mert mutatni akartunk valamit. Vagyis valaminek a jelentését szeretnénk megtudni.-mondta feszengve Al.
-Na és mi lenne az?-kérdezte Chris gyanakodva.
-Nous chassons ceux....-olvasta fel akadozva Allison.
-Qui nous chassent.-fejezte be az apja.-Ez kislányom a családi vállalkozásunk jelszava. Ugyanis mi nem csak fegyvert értékesítünk. Bizony néha használnunk kell ahhoz hogy megvédjük a szeretteinket.
-Tehát akkor mit jelent?-sürgette Allison.
-Vadászunk azokra, kik ránk vadásznak.-mondta, mi pedig meglepődve összenéztünk. Egyáltalán nem erre számítottunk.-De ezt örülnék, ha majd kettesben beszélnénk meg.-mondta Allison apja, majd kiment a szobából, minket egyedül hagyva.
-Al.-simítottam meg a hátát.-Ha bármi lényegeset megtudsz, szólj! Rendben?-mondtam, majd megöleltem. Már éppen indulni akartunk, amikor megcsörrent a mobilunk. Megforgattam a szemem, majd megnéztük az SMS-t.
"Szegény Vani! Vajon meddig bírja még, amíg a barátnői édesen fecserésznek? -A"
-Meg kell találnunk Vanit.-mondtam feldúltan.
-A rendőrök se találják, mi hogy találnánk meg?-kérdezte Lydia.
-Talán rossz helyen keresik.-mondtam.
-Miért van ötleted?-kérdezte Allison.
-Azt hiszem lenne egy...-mosolyodtam el.
-Szia apa!-kiabált be a házba, ahogy hazaértünk. Gyönyörű házuk van, nem mellesleg ízlésesen berendezett és nagy is. Az apja előjött a dolgozószobájából, majd meghökkenve köszöntött minket.
-Sziasztok lányok! Gondolom ti vagytok Allison barátnői, Chris Argent.-mutatkozott be, majd elmosolyodott.
-Na és mi lenne az?-kérdezte Chris gyanakodva.
-Nous chassons ceux....-olvasta fel akadozva Allison.
-Qui nous chassent.-fejezte be az apja.-Ez kislányom a családi vállalkozásunk jelszava. Ugyanis mi nem csak fegyvert értékesítünk. Bizony néha használnunk kell ahhoz hogy megvédjük a szeretteinket.
-Tehát akkor mit jelent?-sürgette Allison.
-Vadászunk azokra, kik ránk vadásznak.-mondta, mi pedig meglepődve összenéztünk. Egyáltalán nem erre számítottunk.-De ezt örülnék, ha majd kettesben beszélnénk meg.-mondta Allison apja, majd kiment a szobából, minket egyedül hagyva.
-Al.-simítottam meg a hátát.-Ha bármi lényegeset megtudsz, szólj! Rendben?-mondtam, majd megöleltem. Már éppen indulni akartunk, amikor megcsörrent a mobilunk. Megforgattam a szemem, majd megnéztük az SMS-t.
"Szegény Vani! Vajon meddig bírja még, amíg a barátnői édesen fecserésznek? -A"
-Meg kell találnunk Vanit.-mondtam feldúltan.
-A rendőrök se találják, mi hogy találnánk meg?-kérdezte Lydia.
-Talán rossz helyen keresik.-mondtam.
-Miért van ötleted?-kérdezte Allison.
-Azt hiszem lenne egy...-mosolyodtam el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése