-Addig innen nem mentek ki.-fonta keresztbe maga előtt Scott a karját.
-Nos...-mondta Theo.-Akkor kitörünk innen.-hajtotta fel a fejét vérfarkas formában, majd nekirontott a srácoknak.
Követtem én is a példáját, hiszen semmi kedvem nem volt a próbálkozásukat bámulni egész este. Amíg én Anat próbáltam a földre teríteni, Theo Scottra és Sandrára vetette magát. Ananak nem sikerült kitörnöm a nyakát, viszont elég komoly sérülései lettek ahhoz, hogy segíthessek Theonak. Sandra keményen küzdött, de én is. Viszont a következő pillanatban Allison beszaladt az ajtón a fegyverével, és rárontott Theora. Ő könnyedén a falhoz szorította, amíg a lány fulladozni nem kezdett. A következő pillanatban betört az ablak. Próbáltam védeni az arcom, így a földre görnyedtem, majd felpislantottam, és nem hittem el amit látok.
-Hiányoztam?-kérdezte, én pedig éreztem, hogy valami történt. Valami rossz. Valami megmozdult bennem, ami miatt könnyek áradata kezdett a szememből hullani.
-David?-kérdeztem. Mosolyogva bólintott, én pedig mielőtt bármit is tettem volna, odarohantam hozzá és zokogva megöleltem. Nincs mese, visszakapcsoltam. Nem akartam, de megtörtént. Tudat alatt, de a nagy érzelmi hullám visszakapcsolta az érzelmeim. Amikor elhúzódtam tőle, elmosolyodtam, majd odaengedtem Allisont, aki szintén sírt. Ana is, akihez most odamentem segíteni.
-Sajnálom.-húztam fel.
-David visszatért. Te visszakapcsoltál. Én vagyok a legboldogabb.-mosolygott rám, én viszont még jobban sírni kezdtem, hiszen az elmúlt hetek tettei most ütöttek ki rajtam. A sok áldozat, emberölés és fenyegetés. Tanárokat bántottam, a barátaimat bántottam, és legfőképpen magamnak okoztam örökké tartó lelkiismeret furdalást. Körbenéztem a kis szobában, ahol álltunk. A srácok Davidet vették körbe, aki Allisont magához ölelve beszélgetett velük.
-Theo?-kérdeztem, de nem kaptam választ. Nem volt a szobában.-Hol van Theo?-kérdeztem a többieket.
-Fogalmam sincs. Biztos elmenekült, a történtek után.-mondta Sandra, majd odahúzott a többiekhez. Próbáltam figyelni Davidre, de egyszerűen teljesen máshol jártak a gondolataim. Ana ezt észrevette, és arrébb vont a többiektől.
-Itt alszol ma? Szeretnék veled megbeszélni mindent.-mosolyodott rám.
-Igen, persze.-szipogtam halkan. Miután David és Allison lemásztak egymás torkán, a többiek engem vettek körül.
-Annyira örülök hogy újra a rendes önmagad vagy.-mondta Lydia, miközben megölelt, majd sorra mindenki.
-Én nem. Kegyetlenül rosszul érzem magam. És....valami annál is rosszabb érzésem van.-morogtam.
Ana és Scott kitaperoltak mindenkit a házból, majd egy kis búcsúzkodás után a többiek és leléptek és csak én és Ana maradtunk a hatalmas házban.
-Gyere, vacsizzunk.-hívott a konyhába, majd leültünk és beszélgetni kezdtünk egy-egy véres zacskóval a kezünkben.
-Gondolom, mint meg mondtam, nagyon rosszul érzed magad.
-Annál is rosszabban. Most tornyosul bennem a David iránti gyász, aminek már nem kéne hiszen visszatért. Akkor a sok áldozat, a sok bunkó szó amit nektek mondtam, Stefan és Theo kihasználása, úristen. Hogy fogom ezt helyrehozni?
-Van egy örökkévalóságod arra, hogy helyrehozd.-mosolyodott el.
-Semmi gond. Ne izgulj miattam.-mosolyodott el, majd megölelt.
-Ana....azt hiszem van még valami, ami mindennél rosszabb.
-Mi az?-kérdezte tágra nyílt szemekkel.
-Azt hiszem, érzek valamit Theo iránt....többet, mint amit valaha bárki iránt.-mondtam pánikba esve.
-Szerelmes vagy?-kérdezte Ana, én pedig lassan bólintottam.-Uhh, ráadásul nem a megfelelő személybe. Erre inni kell.-emelt le a polcról egy üveg whiskyt. Felnevettem, de egyetértettem vele.
Másnap reggel Ana mellett ébredtem, viszont mosolyogva, és nem az élettől megkeseredetten, aminek örültem. Bár még mindig fogalmam sincsen, hol van Theo, és a többiektől nem kértem még bocsánatot, se az általam meggyilkolt emberektől, de jó volt érzésekkel ébredni. Kisétáltam az erkélyre, és mosolyogva hallgattam a madarak csicsergését, és süttettem magam a napon.
-Jó reggelt!-sétált mellém Damon egy pohár vérrel a kezében, amit nekem adott.
-Neked is. Köszi.
-Milyen újra normálisnak lenni?-mosolyodott el gúnyosan, majd beleivott a saját poharába.
-Eddig is normális voltam, csak egy picit pszichopatább.-nevettem fel.-De amúgy....tegnap kisírtam magam, ma a "hihetetlenülboldogvagyok" résznél járok.-mosolyodtam el.
-És hol a még pszichopatább barátod?
-Fogalmam sincs. Szerintem elmenekült.-rántottam vállat szomorúan. De nem hagytam hogy elszomorítson Theo hiánya, így visszarohantam a szobába és a még alvó Ana-ra vetettem magam.
-Kelj fel álomszuszék, és vigyél el a többiekhez.-kiabáltam a fülébe.
-Bassza meg.-mondta morcosan, mire Damonnel felnevettünk.-Miért hagytad hogy ezt csinálja?-kérdezte a barátjától.
-Nem tudtam hogy ezt tervezi.-mondta. Lemásztam a barátnőmről, majd felkapkodtam magamra a ruhákat, miután Damon kiment. Amikor megbizonyosodtam róla, hogy Ana felébredt, lementem a földszintre, ahol összefutottam Stefannal. Úristen, annyira ciki.
-Szia Stefan. Tőled is bocsánatot kell kérnem, mindazokért amiket tettem, míg ki voltam kapcsolva.
-Hát van amit nem kell megbánni.-kacsintott rám, ami miatt elpirultam.-Amúgy pedig semmi gond, de azért örülök hogy visszakapcsoltál.-ölelt meg. Miután Ana lenyargalt és megreggelizett, beültünk a kocsijába és először hazavitt, hogy rendes külsőt ölthessek magamra. Először Stileshoz mentünk, aki szerencsére már fenn volt.
-Szia Stiles. Beszélhetnénk?-kérdeztem.
-Gyere be.-mondta, majd ketten felmentünk a szobájába, míg Ana megvárt a kocsiban.
-Először is bocsánatot szeretnék kérni onnantól kezdve, hogy David...bocsánat, Theo megcsókolt. Onnantól hibát hibára halmoztam, amivel elveszítettelek téged is és a srácokat is.
-Köszönöm a bocsánat kérésedet. Remélem, maradhatunk barátok.
-Én is reméltem.-mosolyodtam el, majd megöleltem. Fuhh, ezt gondoltam a legnehezebbnek. Utána Allisonhoz mentünk akinél ott volt David, Lydia és Vani is. Tőlük is bocsánatot kértem, majd jöttek Sandráék.
-Halihó.-ment be Ana a sötét épületbe. Az árnyékból előlépett Sandra, Derek meg gondolom nem volt itthon.
-Sziasztok.-mosolyodott el, majd megölelt, meglepő módon engem is.
-Sajnálom. Mindent.-mondtam, de nevetve megrázta a fejét.
-Semmi baj. Én nem haragszom rád.-mondta, majd a következő pillanatban megjelent Derek is.
-Én viszont kicsit igen. Tegnap majdnem megölted Sandrát.-morogta. Már majdnem nekem ugrott, amikor Sandra megállította.
-Nyugi baby, tudod, hogy nem volt szándékos és amúgy se lett semmi bajom.-mondta Sandra, mire Derek is kicsit megenyhült.
-Hallottam, David megint az élők sorában van.-mondta.
-Igen, valahogy úgy. Most már ő is vérfarkas.
-Vethetek rá egy pillantást?-kérdezte. Beültünk Ana kocsijába mind a négyen, majd visszamentünk Allisonhoz.
-Úgy látom minden rendben van. Csodálkoztam ezen az egészen, de úgy tűnik egy mély karmolás is elég ahhoz, hogy valaki vérfarkas legyen. Viszont nincs falkád. Omega vagy.-mondta Derek.
-Az mi?-kérdeztük többnyire egyszerre, amin felnevettünk.
-Falka nélküli vérfarkas. Hiszen Theo nem alfa.-mondta. Ebben a pillanatban megjelent Scott a piros szemeivel.
-De van falkája. És alfája is.-mosolyodott el. David szemei sárgán felcsillantak, majd megölelték egymást.
-Nos, srácok ti nem tudom mit terveztetek mára, de azt hiszem van mit megünnepelnünk.-nézett rám és Davidre mosolyogva Lydia.-Szóval este 8ra várok mindenkit nálunk.-mosolyodott el. Anaval hazavitettem magam, hogy kicsit egyedül lehessek, és elkészülhessek a bulira. Amikor bementem a házba, éreztem hogy nem vagyok egyedül. Bementem a konyhába, majd a nappaliba, de sehol senki. Egyszer csak valaki megfogta a derekam, én pedig ijedtemben bevertem neki egyet.
-Fenébe Dorina.-morogta, majd visszaigazította az orrát a megfelelő helyre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése