Part 27. Game over, A!

-Meglepődtél, szépségem?-mosolygott rám Erica. Együtt nőttünk fel, óvodától középiskoláig mindennap együtt voltunk szinte. Amint felkerültünk a gimibe, akkor távolodtunk el egymástól, de nem értettem mi oka van kínozni minket.
-Hogy tehetted ezt? Kiskorunk óta barátok vagyunk.-mondtam könnyes szemekkel.
-Voltunk. Addig, amíg el nem tiportatok, meg nem aláztatok és ki nem közösítettetek.-mondta, én pedig értetlenül néztem rá.-Nem emlékszel ugye? Akárhányszor volt eddig pompomlány szavazás sose választottatok be a csapatba. Tavaly a diákönkormányzati címet is elhappoltad tőlem. És ne kelljen arról a bálról beszélnem.-mondta már ő is félig sírva.

*2014. Halloweeni bál, 9. Osztály*

-Lányok, majd találkozunk a bálon.-mosolygott ránk Erica, majd bepattant az apja mellé, és elment. Én, Vani és Lydia nálam készülődtünk, és apámmal vitettük el magunkat a helyszínre. A bálterem elég ijesztőre sikeredett, mindenhol töklámpás és csontvázak. Füstölgő puncs volt az asztalokon és denevéres muffinok.
-Lányok ez nagyon király. Hol van Erica?-kérdeztem, majd pár perc után meg is találtuk az említett személyt.
-Fuu, az egyik srác elhívott 11re a ház zárt szegletébe. Elmenjek vele?-kérdezte, én pedig mosolyogva bólogattam.
-Persze! Még a végén bepasizol-öleltem meg. A buli nagyon jó volt, majd Erica pár perccel 11 óra előtt lelépett. Még negyed óra sem telt el, amikor megcsörrent a telefonom, de csak SMS volt.
"SEGÍTSETEK EZ EGY PSZICHOPATA"-Erica írta. A lányokkal azonnal a keresésére indultunk.
-Erica. Ericaaa!-kiabáltunk, de sehol semmi. Pár perc bolyongás után megtaláltuk őt, vér vette körül és a ruhája maradványai.
-Úristen, tűnjünk innen.-mondtam. Gondoltam, hogy a gyilkosa még mindig itt van, épp ezért akartam lelépni. Azt hittük, halott volt. Másnap persze amikor megtudtuk hogy életben van, meglátogattuk a kórházban. Infúzióra volt kötve, és a karja be volt fáslizva. Könnyen sérült, viszont sok vért vesztett.
-Sajnálom ami veled történt. Nem kellett volna engednünk egyedül találkozni vele.-motyogtam.
-Igen, máskor sokkal óvatosabbnak kell lennünk.-mondta Lydia is.
-Semmi baj lányok. Bocsánat kérés elfogadva.-mosolygott ránk.

-Sose bocsájtottál meg nekünk, igaz?-kérdeztem sírva, szinte zokogva már.
-Ott hagytatok engem vérben úszva, csak mert féltettétek a bőrötöket. Azt hittétek meghaltam. Pedig minden szót hallottam. Már akkor cserben hagytatok.-mondta. Mielőtt bármit reagálhattam volna, Scott hangosan felüvöltött. Az Erica körül lévő hegyikőris egyre hatástalanabbnak bizonyult, majd Scott szeme vörösen kezdett izzani.
-Ezt nem hiszem el.-motyogta A. A következő pillanatban pedig Scott áttört a láthatatlan falon, így bennt volt Ericával a körben.
-Vége a játéknak, Erica!-morgott rá Scott.
-Igen, tudom.-motyogta Erica sejtelmesen.
-Scott, ne!-mondtam hangosan.
-Srácok, a vámpír lelépett.-szaladt oda Sandra, majd a következő pillanatban meghallottuk Lydia sikolyát. Ana-t felkarolva rohantunk le hozzájuk, és végig kellett néznem, ahogy a vámpír Stiles torkának ugrik. Teljes erőmből nekirontottam, és hagytam, hogy betörje a falat, majd kitörtem a nyakát.
-Stiles!-mentem oda hozzá, majd adtam neki a véremből, hiszen fuldoklott már. Miután megitta, megcsókoltam és szorosan magamhoz öleltem.
-Jól vagyok, nincs gond.-motyogta a vállamba, én pedig felkaroltam, és már együtt mentünk vissza A-hoz.
-Erica!-léptem be, de már nem volt a szobában senki. Az ablak tárva nyitva volt. Kívülről emberek sikoltozását hallottuk. Az ablakon kinézve láttam, hogy Erica a földön fekve terül el.
-Úristen.-hátráltam pár lépést, amíg az ágynak nem ütköztem. Lydia és Vani szorosan magukhoz öleltek, belőlem pedig kitört a sírás. Hiába kínzott minket hónapokig, mégis csak a legjobb barátnőm volt valaha.
-Gyere, menjünk.-karolta át a derekamat Stiles, majd hazafurikáztunk a Jeep-el.