-Jézusom.-pislantottam a homlokára, mire ő is felébredt.
-Mi az? Mi történt?-nézett körül, majd ijedten rám. Arca szinte teljesen véres volt, így természetes, hogy bepánikolt.
-Ne aggódj, segítek.-motyogtam, majd a homlokába dugtam az ujjam, hogy kivehessem az ott lévő kis üvegcsét.
-Istenem!-motyogtam.
-Mi az?-kérdezte ijedten.
-Majd meg nézzük, de most igyál!-haraptam a csuklómba, majd a szája elé emeltem a kezem és megitattam a véremmel. Már Liam, Scott és Theo is felébredtek, így hozzájuk léptem.
-A fogamban volt egy üzenet, Vaninak pedig a homlokában. Nálatok van valami?-kérdeztem.
-Gyerekek nem látok!-kiabált folyamatosan David, így sietve odarohantam hozzá, amíg Scott és Liam egymásnak segítettek. Liamnek a combjában, Scottnak a lábszárában volt az üvegcse.
-Theo!-kiabáltam hisztérikusan, ő pedig sietve jött hozzám.
-A szemében van.-mondta undorodva.-Kiszedem.-mormolta, majd óvatosan benyúlt a szemébe, és kivette a papírkát. Azt is feltettem az asztalra a többi mellé, amikor megláttam, hogy Theonak hátul a pólója véres.
-Theo!-rohantam oda hozzá, majd felemeltem a pólóját.-Uh. Ez kicsit fájni fog.-mondtam, majd egy késsel megbontottam a bőrét, hogy kivehessem az üveget. Csupán halkan felszisszent, de pár másodperc múlva begyógyult a sebe. Körülnéztem, majd odamentem Lydiához, akinek az oldalából gyorsan kioperáltam az üzenetet, majd megitattam a véremmel, amikor Allison felsikított.
-Nem érzem a kezem!-mondta zokogva a kezére pillantva, ami a csuklójától lefelé szinte már fekete volt.
-Biztos az erébe tették. Valaki, vámpír, jöjjön ide, én kiszedem, de gyorsan kell majd vért adnunk neki, mert elvérezhet.-mondta. David ért ehhez, a szülei orvosok és sokszor besegít nekik, szóval tudtam, hogy meg tudja csinálni. Odamentem melléjük, amíg Scott Stileson, Liam Sandrán, Theo pedig Anan és Arián segített.
-Oké, felvágtam. Most kiveszem.-mondta, majd óvatosan kivette az üvegcsét, de Allison vére bugyogva fojt ki a karjából.
-David, siess!-néztem a félig ájult barátnőmre.
-Oké, kész.-mondta pár másodperc múlva, mire én azonnal a karomba haraptam, és Allison szájához emeltem azt.
-Gyerünk, igyál!-utasítottam kiabálva, de semmi.
-Nem...-motyogta David.
-Nem fog meghalni!-kiáltottam fel, mire Allison kinyitotta a szemeit, és vadul kortyolta a vérem. A keze azonnal gyógyulni kezdett, szóval sóhajtva keltem fel és fektettem a kanapéra. Miután meggyógyítottunk mindenkit, az asztalhoz mentünk, hogy kinyissuk az üvegcséket. Kiborítottuk az üzeneteket, majd kinyitogattam őket.
-Nem....bizony.....édeseim.-olvastam fel a szavakat, de azok totál összefüggéstelenek voltak.
-Szerintem ez egy mondat, csak sorba kell tennünk.-mondta Lydia, így eszerint az észjárás szerint kezdtük el pakolgatni a szavakat. Hosszas tanakodás után kialakult a mondat, ami egyáltalán nem volt biztató.
"Én már nem játszadozom, ez bizony háború! Vigyázzatok magatokra, édeseim! Csók: -A"
Pár percig meglepődötten figyeltük az üzenetet, majd egymásra néztünk.
-Gyerekek. Meg kell tanulnunk megvédenünk magunkat. Ez a ribanc azt hiszi, hogy csak úgy játszadozhat velünk, mint valami babákkal.-mondta Theo idegesen, és totál egyetértettem vele. Mert mi is nagyon könnyen sérthetőek vagyunk, bár nem annyira mint az emberek, de egy kis gáz, és máris eszméletlenek vagyunk 1-2 óráig.
-Igaza van. Most viszont, srácok, örülnék hogyha nem aludnátok egyedül. Szóval vagy aludjon itt aki egyedül lenne, vagy fogjatok össze, és aludjatok egymásnál.-tanácsoltam.
-Én itt alszom.-motyogta Aria.
-Szerintem mindenki.-mondta Scott, mire a többiek egyetértően bólintottak.
-Okés. Van 12 hely. És lányoknak tudok pizsit adni. Legalábbis pólót.
-Rendben.-mondták. Megbeszéltük, hogy ők elkezdik takarítani a vért és a szemetet, amíg mi Theoval, Vanival és Ariával megágyazunk mindenhol.
-Theo, nagyon megijedtem. És félek is. Most már nem csak a többieket, de magamat is féltem. Hiszen ha ilyen könnyen el tudnak kábítani, simán meg tudnak ölni.
-Én azt sosem hagynám.
-Tudom. De most te is kidőltél.-mondtam.
-Figyelj.-ült le a kanapémra, engem magával rántva.-Tudom, hogy most nem úgy tűnik, de nem kell félned mellettem. Amikor tudlak, megmentelek, tudod jól.
-Persze, tudom. Szeretlek.-mosolyodtam el.
-Én is.-mondta, majd lassan megcsókolt. Miután megágyaztam a kanapémon, átmentem apáék szobájába, ahol szintén 2 perc alatt megágyaztunk.
-Kész a vendégszoba.-nézett be Aria az ajtón.
-Rendben, köszi. Akkor már csak a matracok maradtak.-mondtam, majd a 3 lánnyal bevonultam a szobámba, és kivettem a szekrényemből a matracokat. Mivel csak a vendégszobában nincs kanapé, 4 matrac kellett. Megágyaztam a szobámban a matracra, majd átmentem apáékhoz, ahol Aria már megcsinálta, majd a vendégszobába, ahol Vani szenvedett a lepedőkkel.
-Dorina...
-Igen?-kérdeztem, miközben a párnát igazgattam.
-Én...nagyon félek.-motyogta könnyezve.
-Összetartunk. 12, és még több, mert Damon és Derek is, 1 ellen. Lehetetlen győznie.
-Nincs egyedül. Vagy öten voltak ma.
-Tudom. De akkor is fölényben vagyunk. Nem kell félned.
-De alhatok veletek?-kérdezte, majd halkan felnevetett.
-Persze.-mosolyodtam el, majd megöleltem. Miután végeztünk, lementünk a többiekhez, akik már eltüntették a vért, már csak pár pohár és szemét volt szanaszét.
-Na srácok. Kezdjünk el zuhanyozni.-mondtam. Miután a lányok sorra lezuhanyoztak, és mindegyikőjüknek adtam pólót és rövid gatyát, a fiúk is lezuhanyoztak, így hajnal 2re már mindenki alvásra készen volt. Én aludtam Theoval, Ariaval és Vanival, apáék szobájában Allison és Lydia az ágyban, matracokon Liam és Scott, majd a vendégszobában Stiles és David a matracokon, Sandra és Ana az ágyakban.
-Jó éjt srácok!-köszöntem be egy szomorú mosollyal az arcomon mindkét szobába, majd visszamentem a sajátomba. Bebújtam Theo mellé, majd leoltottam a lámpákat és átöleltem.
-Rossz kedved van?-simogatta az arcom, miközben nyomott a homlokomra egy puszit.
-Nem..nem. Csak ott bent teljesen reményvesztett voltam, azt hittem soha többé nem látlak. Most hogy hazajöttem, boldogan kéne élnem az életem, és már az első nap majdnem megölnek.-nevettem fel szomorúan.
-Sajnálom. Nem kellett volna elengednem egyedül New Yorkba. Veled kellett volna mennem. Senki nem bánthat téged.-motyogta halkan.
-Szeretlek.-csókoltam meg utoljára, majd a mellkasába fúrtam a fejem.
-Én is szeretlek!-motyogta, majd pár perc múlva lassan elaludtunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése