Miután kiéltem vámpírságomat, Anaval lefeküdtünk aludni.
Reggel arra keltem, hogy ég az arcom. Az égető érzés egyre intenzívebben mart, így kipattantam az ágyból és árnyékba húzódtam.
-Szegény ártatlan vámpírlánynak még napfénygyűrűje sincsen.-mosolygott rám Damon az ajtófélfának támaszkodva.
-Ne legyél gyökér, inkább segíts.-panaszkodtam.
-Ahhoz, hogy kimozdulhass, napfénygyűrűre lesz szükséged.-jelent meg Ana is, majd felém dobott valamit. Reptében elkaptam, majd megnéztem az apró tárgyat.
-Vedd fel.-utalt Ana a gyűrűre. Amint felhúztam, bátrabban léptem ki a napfényre, és hálistennek nem perzselt már.
-Amíg aludtál, csináltattam neked egyet.-mosolygott.
-Köszönöm Ana!-rontottam neki vámpírsebességgel és megöleltem.
-Nincs mit, kislány. Most már közénk tartozol.-mondta. Lementem reggelizni, és akkor vettem tudomásul hogy délután 2 óra van.
-Már voltál suliban is?-néztem csodálkozva Anara.
-Igen. És mondtam a többieknek hogy 3ra jöjjenek el hozzám. Ideje megtudniuk.-mosolygott.
-És mi lesz ha rájuk támadok? Vagy megijednek?-kérdeztem, miközben beleszívtam az egyik véreszacskóba.
-Azért eszel most, hogy ez ne történjen meg. Ha végeztél, elmegyünk tesztelni téged.-mondta, és mosolyogva Damonra pillantott. Gyorsan befejeztem a reggelim, majd követtem Anaékat ki az erdőbe.
-Oké. Első számú lecke.-mondta, majd a kezében lévő botot felém dobta, és élesen belefúródott a vállamba.
-Auu! Ezt miért kellett?-kérdeztem.
-Ha a szívedbe ment volna, halott lennél. Figyelj oda. Simán elkaphattad volna.-mondta. Kirántottam a vállamból a botot, majd megnéztem a sebem, ami már kezdett is begyógyulni.
-Hű!-mondtam elképedve, amikor egy újabb bot szúródott a combomba.
-Koncentrálj.-mordult fel Ana. Kitéptem a botot a lábamból, és a következőt már elkaptam a kezemmel.
-Ügyes!-mosolyodott el Damon. A botdobálós lecke után az igézést tanultam.
-Hoztam neked valakit!-mondta Ana, majd egy pillanat múlva visszatért egy sráccal.-Meg fogod igézni, és iszol belőle.-utasított Ana, majd nekem lökte szerencsétlent.
-Jó, de mit mondjak?
-Például hogy ne ordítson és ne moccanjon.-mondta Damon. Összeszedtem magam, majd a fiú égszínkék szemébe mélyesztettem barna íriszeimet.
-Ne mozogj és ne kiabálj, rendben?-kérdeztem, a fiú pedig megbabonázva bólintott.
-Szép. Most pedig igyál belőle, de tudd a mértéket. Nem segítek, ha megölöd, a te hibád.-mondta Ana. Lenyeltem a torkomban lévő gombócot, kiszabadítottam metszőfogaimat az ínyem fogságából, és a srácnak estem. Teljesen elvesztettem a kontrollt, annyival jobb volt mint a zacskós vér. Forró, friss, és finom. Tudtam, hogy meg fogom ölni, de mégsem szakadtam el tőle.
-Dorina.-hallottam meg Stiles hangját mellőlem. Észre sem vettem, hogy megérkeztek. Ellöktem magamtól az ájult fiút, majd a döbbent barátaimra néztem.
-Sziasztok!-motyogtam véres szájjal.
Reggel arra keltem, hogy ég az arcom. Az égető érzés egyre intenzívebben mart, így kipattantam az ágyból és árnyékba húzódtam.
-Szegény ártatlan vámpírlánynak még napfénygyűrűje sincsen.-mosolygott rám Damon az ajtófélfának támaszkodva.
-Ne legyél gyökér, inkább segíts.-panaszkodtam.
-Ahhoz, hogy kimozdulhass, napfénygyűrűre lesz szükséged.-jelent meg Ana is, majd felém dobott valamit. Reptében elkaptam, majd megnéztem az apró tárgyat.
-Vedd fel.-utalt Ana a gyűrűre. Amint felhúztam, bátrabban léptem ki a napfényre, és hálistennek nem perzselt már.
-Amíg aludtál, csináltattam neked egyet.-mosolygott.
-Köszönöm Ana!-rontottam neki vámpírsebességgel és megöleltem.
-Nincs mit, kislány. Most már közénk tartozol.-mondta. Lementem reggelizni, és akkor vettem tudomásul hogy délután 2 óra van.
-Már voltál suliban is?-néztem csodálkozva Anara.
-Igen. És mondtam a többieknek hogy 3ra jöjjenek el hozzám. Ideje megtudniuk.-mosolygott.
-És mi lesz ha rájuk támadok? Vagy megijednek?-kérdeztem, miközben beleszívtam az egyik véreszacskóba.
-Azért eszel most, hogy ez ne történjen meg. Ha végeztél, elmegyünk tesztelni téged.-mondta, és mosolyogva Damonra pillantott. Gyorsan befejeztem a reggelim, majd követtem Anaékat ki az erdőbe.
-Oké. Első számú lecke.-mondta, majd a kezében lévő botot felém dobta, és élesen belefúródott a vállamba.
-Auu! Ezt miért kellett?-kérdeztem.
-Ha a szívedbe ment volna, halott lennél. Figyelj oda. Simán elkaphattad volna.-mondta. Kirántottam a vállamból a botot, majd megnéztem a sebem, ami már kezdett is begyógyulni.
-Hű!-mondtam elképedve, amikor egy újabb bot szúródott a combomba.
-Koncentrálj.-mordult fel Ana. Kitéptem a botot a lábamból, és a következőt már elkaptam a kezemmel.
-Ügyes!-mosolyodott el Damon. A botdobálós lecke után az igézést tanultam.
-Hoztam neked valakit!-mondta Ana, majd egy pillanat múlva visszatért egy sráccal.-Meg fogod igézni, és iszol belőle.-utasított Ana, majd nekem lökte szerencsétlent.
-Jó, de mit mondjak?
-Például hogy ne ordítson és ne moccanjon.-mondta Damon. Összeszedtem magam, majd a fiú égszínkék szemébe mélyesztettem barna íriszeimet.
-Ne mozogj és ne kiabálj, rendben?-kérdeztem, a fiú pedig megbabonázva bólintott.
-Szép. Most pedig igyál belőle, de tudd a mértéket. Nem segítek, ha megölöd, a te hibád.-mondta Ana. Lenyeltem a torkomban lévő gombócot, kiszabadítottam metszőfogaimat az ínyem fogságából, és a srácnak estem. Teljesen elvesztettem a kontrollt, annyival jobb volt mint a zacskós vér. Forró, friss, és finom. Tudtam, hogy meg fogom ölni, de mégsem szakadtam el tőle.
-Dorina.-hallottam meg Stiles hangját mellőlem. Észre sem vettem, hogy megérkeztek. Ellöktem magamtól az ájult fiút, majd a döbbent barátaimra néztem.
-Sziasztok!-motyogtam véres szájjal.
Miután meggyógyítottam a fiút a véremmel, Damon visszavitte oda, ahol "találta", miután kitörölte az emlékeit. Ana, én és a többiek pedig bementünk a házba. Nem mertem Stiles szemébe nézni a történtek után, és nagyon máséba se.
-Szóval ez volt a nagy bejelenteni való? Vámpírrá változtattad a barátnőmet?-ment Ananak Stiles mérgesen.
-Stiles, ez nem az ő hibája!-kiáltottam el magam.- A tette.-motyogtam.
-Tessék?-kérdeztek vissza egyszerre.
-Miután Ana meggyógyított a vérével, -A megfojtott. És a vámpírvér miatt a szervezetemben átváltoztam.-mondtam el a többieknek. Stiles még mindig tartózkodón méregetett, de nem haragudott rám. Valahogy nem azt éreztem. Szomorúság áradt belőle, de közben szeretet is. Hogy ne bírjon magától eltolni, vámpír sebességel a karjába vetettem magam. Meglepetésemre vissza ölelt, elég szorosan.
-Szeretlek.-súgta, de tökéletesen hallottam, és megnyugodtam. Azt hittem ezek után minimum szakítani akar.
-Én is szeretlek!-motyogtam, majd megcsókoltam. Miután elhúzódtam, megöleltem a többieket is.
-Örülök, hogy nem akadtatok ki. Annyira.-sandítottam nevetve Lydiára. Ő még mindig kicsit le volt sokkolva, és ijedten vizslatott.-De szerintem jobb, ha most hazamegyek.-néztem Anara.
-Szó sem lehet róla.-mondta, én pedig kérdőn ránéztem.-Hiszen elvileg el van törve a bordád és a lábad, és be van törve a fejed. És annak az esélye is megvan, hogy rájuk támadsz.-mondta Ana.
-Majd megigézem őket. És ha nem támadtam rájuk akkor anyáékra se fogok.-mondtam, bár ebben nem voltam teljesen biztos. De nem hagytam magam befolyásolni. Haza akarok menni. Vagy legalább Stileshoz.
-Akkor legalább még ma aludj itt. Holnap hazamehetsz tőlem.
-Nem, Ana! Kénytelen vagyok megígézni őket, hiszen 2 nap alatt nem gyógyulhatok meg csak úgy. Egyszerűen muszáj. Elfeledtetem velük a balesetet.-mondtam, majd felkaptam a cuccom és Stileshoz léptem.
-Elviszel?-kérdeztem.
-Persze.-vette el tőlem a táskám.
-Sajnálom Ana!-öleltem meg.-De tényleg muszáj magam kimagyarázni. Szeretlek és köszönök mindent!-mosolyogtam.
-Nincs mit, én is szeretlek. Tessék, vacsi!-nyomott nevetve a kezembe két zacskó vért, én pedig kisuhantam a házból Stiles kocsijához.
-Nagyon csalódott vagy?-kérdeztem a hazaúton.
-Nem.....nem, dehogy hiszen nem tehetsz róla. Elfogom fogadni, csak kell egy kis idő.-mondta, miközben vezetett.
-Sajnálom.-mondtam.
-Mikor jössz suliba?-terelt.
-Szerintem csak jövőhéten. Talán anyáékkal el lehet feledtetni a balesetet, de a várossal nem. Szóval még nem tudom hogy magyarázom ki.
-Majd azt mondjuk nem te voltál a kocsival.-rántott vállat.-És amúgy se tudja sok mindenki. Nem vertük nagy dobra.-mosolyodott rám.
-Akkor okés.-sóhajtottam fel, mivel időközben megérkeztünk hozzánk.
-Bejössz velem? Nem tudom hogy végig tudom-e csinálni nélküled.-tettem a kezem a kezére. Nem nézett rám, se a szemembe.-Kiábrándultál belőlem, igaz?-kérdeztem.
-Ugyan dehogy. Csak még szoknom kell, hogy erősebb vagy nálam.-nevetett fel.
-Szeretlek, Stiles.-néztem a szemébe mosolyogva. Válaszul megcsókolt, majd kézen fogva bementünk a kertbe. Stiles kinyitotta az ajtót és bement, majd idehívta anyát. Apa nem volt itthon még szerencsére.
-Kislányom te mit keresel itt és hogyan?-kérdezte teljesen elképedve, majd kilépett a tornácra és megölelt.
-Anya, jól figyelj rám!-mondtam, majd mélyen a szemébe néztem.-A balesetem nem történt meg, csupán karamboloztam egy másik autóval, azért lett roncs a kocsi, de könnyebb sérülésekkel megúsztam.-mondtam erősen koncentrálva, ő pedig utánam ismételte a szavakat. Visszament a házba, majd mosolyogva beinvitált minket. Hál istennek erre már nem kellett megigéznem. Megkínált minket kajával, de nem kértünk semmit, csak felmentünk a szobámba.
-Vennem kell egy kis hűtőt, lakattal.-mondtam.
-Minek?
-Szerinted hol fogom tárolni a véres zacskóimat?-nevettem fel.
-Hát igézd meg őket rá, hogy hagyják figyelmen kívül vagy nem tudom.
-Nem. Így is lelki ismeret furdalásom van. Soha többé nem akarom becsapni őket.-mondtam, majd megcsörrent a telóm.
"Nahát! A csaló ribanc leakar mondani a legnagyobb hobbijáról? -A"
-Hülye kurva.-morogtam az orrom alatt.
-Szóval ez volt a nagy bejelenteni való? Vámpírrá változtattad a barátnőmet?-ment Ananak Stiles mérgesen.
-Stiles, ez nem az ő hibája!-kiáltottam el magam.- A tette.-motyogtam.
-Tessék?-kérdeztek vissza egyszerre.
-Miután Ana meggyógyított a vérével, -A megfojtott. És a vámpírvér miatt a szervezetemben átváltoztam.-mondtam el a többieknek. Stiles még mindig tartózkodón méregetett, de nem haragudott rám. Valahogy nem azt éreztem. Szomorúság áradt belőle, de közben szeretet is. Hogy ne bírjon magától eltolni, vámpír sebességel a karjába vetettem magam. Meglepetésemre vissza ölelt, elég szorosan.
-Szeretlek.-súgta, de tökéletesen hallottam, és megnyugodtam. Azt hittem ezek után minimum szakítani akar.
-Én is szeretlek!-motyogtam, majd megcsókoltam. Miután elhúzódtam, megöleltem a többieket is.
-Örülök, hogy nem akadtatok ki. Annyira.-sandítottam nevetve Lydiára. Ő még mindig kicsit le volt sokkolva, és ijedten vizslatott.-De szerintem jobb, ha most hazamegyek.-néztem Anara.
-Majd megigézem őket. És ha nem támadtam rájuk akkor anyáékra se fogok.-mondtam, bár ebben nem voltam teljesen biztos. De nem hagytam magam befolyásolni. Haza akarok menni. Vagy legalább Stileshoz.
-Akkor legalább még ma aludj itt. Holnap hazamehetsz tőlem.
-Nem, Ana! Kénytelen vagyok megígézni őket, hiszen 2 nap alatt nem gyógyulhatok meg csak úgy. Egyszerűen muszáj. Elfeledtetem velük a balesetet.-mondtam, majd felkaptam a cuccom és Stileshoz léptem.
-Elviszel?-kérdeztem.
-Persze.-vette el tőlem a táskám.
-Sajnálom Ana!-öleltem meg.-De tényleg muszáj magam kimagyarázni. Szeretlek és köszönök mindent!-mosolyogtam.
-Nincs mit, én is szeretlek. Tessék, vacsi!-nyomott nevetve a kezembe két zacskó vért, én pedig kisuhantam a házból Stiles kocsijához.
-Nagyon csalódott vagy?-kérdeztem a hazaúton.
-Nem.....nem, dehogy hiszen nem tehetsz róla. Elfogom fogadni, csak kell egy kis idő.-mondta, miközben vezetett.
-Sajnálom.-mondtam.
-Mikor jössz suliba?-terelt.
-Szerintem csak jövőhéten. Talán anyáékkal el lehet feledtetni a balesetet, de a várossal nem. Szóval még nem tudom hogy magyarázom ki.
-Majd azt mondjuk nem te voltál a kocsival.-rántott vállat.-És amúgy se tudja sok mindenki. Nem vertük nagy dobra.-mosolyodott rám.
-Akkor okés.-sóhajtottam fel, mivel időközben megérkeztünk hozzánk.
-Bejössz velem? Nem tudom hogy végig tudom-e csinálni nélküled.-tettem a kezem a kezére. Nem nézett rám, se a szemembe.-Kiábrándultál belőlem, igaz?-kérdeztem.
-Ugyan dehogy. Csak még szoknom kell, hogy erősebb vagy nálam.-nevetett fel.
-Szeretlek, Stiles.-néztem a szemébe mosolyogva. Válaszul megcsókolt, majd kézen fogva bementünk a kertbe. Stiles kinyitotta az ajtót és bement, majd idehívta anyát. Apa nem volt itthon még szerencsére.
-Kislányom te mit keresel itt és hogyan?-kérdezte teljesen elképedve, majd kilépett a tornácra és megölelt.
-Anya, jól figyelj rám!-mondtam, majd mélyen a szemébe néztem.-A balesetem nem történt meg, csupán karamboloztam egy másik autóval, azért lett roncs a kocsi, de könnyebb sérülésekkel megúsztam.-mondtam erősen koncentrálva, ő pedig utánam ismételte a szavakat. Visszament a házba, majd mosolyogva beinvitált minket. Hál istennek erre már nem kellett megigéznem. Megkínált minket kajával, de nem kértünk semmit, csak felmentünk a szobámba.
-Vennem kell egy kis hűtőt, lakattal.-mondtam.
-Minek?
-Szerinted hol fogom tárolni a véres zacskóimat?-nevettem fel.
-Hát igézd meg őket rá, hogy hagyják figyelmen kívül vagy nem tudom.
-Nem. Így is lelki ismeret furdalásom van. Soha többé nem akarom becsapni őket.-mondtam, majd megcsörrent a telóm.
"Nahát! A csaló ribanc leakar mondani a legnagyobb hobbijáról? -A"
-Hülye kurva.-morogtam az orrom alatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése